Filmek
Bíborhegy – nem kell félni!
2015.10.19.
A héten rájöttem, hogy sosem féltem még filmtől úgy igazán. Azonnal el is döntöttem, hogy látnom kell valami jó horrort. A moziban most játsszák Guillermo del Toro Bíborhegy című filmjét, az előzetes alapján kellően rémisztőnek tűnt, hát beültem.
Jön A feláldozhatók 4.
2015.10.14.
Eddig csak találgatások övezték A feláldozhatók franchise folytatását, de a kínaiak nem akarták veszni hagyni a dolgot, így a Nu Image/Millennium stúdió és a Kínai állam közötti szerződésnek köszönhetően érkezik A feláldozhatók 4.
Heti moziajánló - 2015.10.15.
2015.10.12.
A héten megérkezik Guillermo del Toro régóta várt horrorja és persze más finomságokat is tartogat a hét, érdemes megnézni közülük párat.
Ismét Filmünnep a Cinema City-nél
2015.10.12.
Idén ismét megrendezésre kerül a már-már tradíciónak számító Filmünnep a Cinema City mozihálózat gondozásában. Hogy mikor, mennyiért és milyen filmeket nézhettek meg, azt most eláruljuk.
„Na, megint mondtál valami idézhetőt”
2015.10.08.
Az idei év egyik legjelentősebb tudományos-fantasztikus filmje az Ex Machina. A történet dióhéjban annyi, hogy egy fiatal programozó fiú lehetőséget kap arra, hogy tesztelje egy feltaláló legújabb mesterséges intelligencia-prototípusát.
Ur Királyi Játéka – Az egyik legősibb versenyjáték (II. rész)
2015.10.06.
„Megint én győztem. Írnok, vésd fel ékírással!”
Heti moziajánló - 2015.10.08.
2015.10.05.
A hét tartogat rágóta várt gengszterfilmet és rajzfilmet is a kicsiknek. Érdemes mind a kettőt megnézni. Szerintem.
Ezekben a filmekben imádtuk Budapestet III.
2015.09.30.
Fővárosunk nagyon sok filmben szerepel, hol mint saját maga, hol, mint másik ország másik...
Fődíjat kapott a Saul fia operatőre Macedóniában
2015.09.29.
Erdély Mátyásnak, a Saul fia operatőrének ítélték oda a Manaki Brothers operatőrök...
Ezekben a filmekben imádtuk Budapestet II.
2015.09.27.
Kis hazánk fővárosa igazán híres ha filmekről van szó. Előző cikkünkben már bemutattunk...
Ezekben a filmekben imádtuk Budapestet I.
2015.09.25.
A héten került a mozikba Ridley Scott legújabb rendezése, a Matt Damon főszereplésével...
Heti moziajánló - 2015.09.24.
2015.09.21.
A héten csak két vígjátékot kapunk majd a moziba, melyre érdemes jegyet váltani. De senki se csüggejen, mert lesz ez még jobb is. Sokkal jobb.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
