Zene
Idén Budapest Kongresszusi Központban varázsolja el a nézőket az MVM ZENERGIA
2021.08.19.
Az MVM hatodik alkalommal kelti életre az MVM ZENERGIA című nagyszabású szabadtéri koncertjét
Kockáztat a legenda
2021.06.09.
A zeneszerző kijelentette, az sem zavarja, ha a rendőrség közbeavatkozik, és letartóztatják, mert ha törik, ha szakad, megtartja új produkciója, a Hamupipőke bemutatóját – írja az independent.co.uk.
Ha Genesis rajongó vagy, ezt ne hagyd ki
2021.05.09.
Az utóbbi években azonban ez is kezd megváltozni, a művész ugyanis hallásproblémákkal küzd, ami természetesen az éneklésére is visszahat.
Katalógust árul az RHCP
2021.05.09.
Az ágazati források szerint az együttes katalógusa a kiadójuknak 5-6 millió dollár (1,5-1,8 milliárd forint) nettó részesedést termel.
Hajóról szól majd a rádió
2021.04.11.
Ez technikailag ugyan megoldható, mert a hajó nincs lebetonozva.
Ennyit ér a híres gitár
2021.04.06.
A Nirvana frontembere állítólag abban tárolta a heroint, amelynek élete utolsó éveiben már rabja volt.
Költözik a zenész
2021.02.23.
Stevie Wonder úgy döntött, hogy Ghánába költözik – írja a CNN. Az énekes nemrég Oprah Winfrey-nek adott interjút, itt jelentette be döntését.
Ők vezetik a VMA-t
2020.07.31.
Az új videoklipek közül Grande és Justin Bieber duettje, a Stuck with U, valamint Drake Tootsie Slide és Legend Bigger Love című produkciója is indul az MTV VMA díjáért.
Kiállítás nyílik a fiatalon elhunyt dj-ről
2020.06.11.
A stockholmi főpolgármester szeretné, ha az Avicii-múzeum elősegítené a párbeszédet a mentális egészségről és az öngyilkosság-megelőzésről.
Megsegítik a zeneipart
2020.04.08.
Gyors beavatkozásra van szükség, hogy a zenészek és segítőik a korlátozások lejárta után visszatérhessenek munkájukhoz, és ne kerüljenek csődhelyzetbe a következő hónapokban
Ilyen volt az MTV Video Music Awards
2019.08.29.
Az év videója Taylor Swift You Need to Calm Down-ja lett, és ugyanezzel a számmal nyerte meg a Video for Good kategóriát is.
Hollandia nyert az Eurovízión
2019.05.19.
A látványos showműsorban több eurovíziós győztes színpadra állt, a tavalyi nyertes, Netta új számával szórakoztatta a nézőket és még Madonna is fellépett, két dalát adta elő.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
