Program
III. Richárd – Fiatal alkotók mutatkoznak be a Manna új produkciójában Zsámbékon
2014.07.21.
A Shakespeare emlékév kapcsán a III. Richárd bemutatójára készülnek friss diplomás fiatalok Zsámbékon. Az előadás különlegessége, hogy nem a Bázison, hanem a Romtemplom „díszletében” játsszák a királydrámát - először július 26-án.
Felújították a fehéregyházi Petőfi-emlékművet
2014.07.21.
Felújították az erdélyi Segesvár mellett lévő fehéregyházi Petőfi-emlékművet, amelyet az elmúlt években többször megrongáltak.
Arvo Pärt észt zeneszerző kapja idén a 110 000 eurós művészeti díjat
2014.07.20.
Az észt komponista, Arvo Pärt kapja idén a Praemium Imperiale díjat, amelyet a japán császári ház alapított 1989-ben. A 110 000 euróval (34 millió forint) dotált művészeti díj világszerte a legmagasabb összeggel járó művészeti elismerés, leszámítva az irodalmi Nobel-díjat.
Elhunyt James Garner
2014.07.20.
Szombaton este Los Angeles-i otthonában meghalt a 86 éves James Garner. A színész a Rockford nyomoz című sorozattal lett ismert, ebben egy negyvenes kispályás kopót játszott, aki Malibuban lakik egy lakókocsiban.
Táncestek a Karmelita Udvarban
2014.07.19.
Koncert, tangóshow, indiai tánc, flamenco-est, showtánc, magyar néptánc és kortárstánc-produkció is szerepel a Nemzeti Táncszínház szabadtéri rendezvénysorozatában, amely hétfőn kezdődik Táncestek a Karmelita Udvarban címmel.
Kiosztották a Vígszínház díjait
2014.07.19.
Számos díjat adtak át a Vígszínházban az elmúlt évad művészi teljesítményeinek elismeréséül. A díjazottak között találjuk Csőre Gábort, Halász Juditot, Keleti Éva fotóművészt és Hegedűs D. Gézát is.
Elbúcsúztatták Boros Lajos prímáskirályt
2014.07.18.
Zenésztársai, tisztelői, családtagjai és barátai, összesen több száz ember kísérte utolsó útjára Boros (Boross) Lajos Kossuth-díjas prímáskirályt, a 100 Tagú Cigányzenekar örökös, tiszteletbeli főprímását a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben pénteken.
Pekingben megnyílt a kínai klasszikus irodalom nemzeti múzeuma
2014.07.18.
Csaknem 2,75 millió példánnyal a birtokában a kínai nemzeti könyvtár megnyitotta a kínai klasszikus irodalom nemzeti múzeumát Pekingben.
Amerika kapitányból afro-amerikai, Thorból nő lesz
2014.07.18.
A Marvel Comics bejelentése szerint az új Amerika Kapitány afro-amerikai, Thor karaktere pedig nő lesz ősztől a képregényekben.
Elhunyt Johnny Winter amerikai bluesgitáros
2014.07.17.
A slide technikájáról ismert, hosszú ideje betegeskedő kiváló zenészt 70 éves korában szerdán Zürichben érte a halál. A halálhírt Jenda Derringer, Winter korábbi zenészkollégája, Rick Derringer gitáros felesége közölte az American Blues Scene Facebook oldallal, megbízható forrásra hivatkozva.
Japán üzletember fizeti a római piramis helyreállítását
2014.07.17.
Kétharmadát már restaurálták a Rómában álló ókori Cestius-piramisnak, amelynek felújítását Jagi Juzo japán milliomos finanszírozza.
A Beatles korai éveiről szóló dokumentumfilmet rendez Ron Howard
2014.07.17.
A Beatles zenekar korai éveit bemutató dokumentumfilmet rendez az Oscar-díjas Ron Howard.
MI személyi asszisztens és saját fejlesztésű, minden részletszabályt ismerő MI „kolléga” az Ersténél (x)
2024. 12. 12. 14:30
Havonta több órát segít megspórolni az Erste dolgozóinak a bank mesterséges intelligencián (MI) alapuló személyi asszisztense.
Támogasd Te is tartós élelmiszerrel az Adni Öröm! akciót, felajánlásod jó ügyet szolgál (X)
2024. 12. 12. 06:00
Nehéz sorsú embereknek gyűjtenek önkéntesek tartósélelmiszereket a kijelölt SPAR, és minden INTERSPAR üzletben. Csatlakozz Te is, hiszen adományoddal a rászorulók ünnepét tudod szebbé tenni.
A legjobb borokra számíthatsz a 33. Budapest Borfesztiválon (X)
2024. 09. 04. 06:00
Hazai borászatok válogatott boraival, kiemelkedő gasztronómiai kínálattal és színes kulturális forgataggal vár téged is Magyarország egyik legszebb történelmi helyszínén, a Budavári Palotában szeptember 12. és 15. között a 33. Budapest Borfesztivál! A rendezvény főtámogatója, a SPAR Magyarország jóvoltából akár féláron is eljuthatsz az eseményre.
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.