Program
Elhunyt Bajor Imre
2014.08.06.
Életének 58. évében meghalt Bajor Imre színművész - erősítette meg a művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje.
Harmadik évadát kezdi az Átrium szeptemberben
2014.08.06.
Az Átrium Film-Színház épületnek tereiben és színpadán vendégjátékok, koprodukcióban készült és saját előadások, filmvetítések, koncertek, könyvbemutatók és kiállítások várják a nagyérdeműt.
Megrongálták a Szépművészeti madridi kiállítását
2014.08.04.
Egy francia állampolgárságú turista megrongálta a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Art on the Street from Budapest című madridi szabadtéri kiállítását. Az elkövető egy Leonardo-grafika másolatát próbálta ellopni a szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Magyar Népköltészeti Lexikon készül az Akadémián
2014.08.04.
A magyar szövegfolklór legújabb eredményeit összegzi az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontban készülő Magyar Népköltészeti Lexikon, amelyben a klasszikus műfajok mellett az élő népköltészet olyan formáiról is lehet majd olvasni, mint a falfirka vagy az sms.
A legjobbak között a lódzi és a prágai filmművészeti főiskola
2014.08.04.
A lódzi és a prágai filmiskola is bekerült a legjobbak közé a The Hollywood Reporter ranglistáján. A neves amerikai magazin az Egyesült Államokon kívüli, tizenöt legfontosabb filmiskolát rangsorolta.
Grúzia misztikus világa Balogh Ádám fotókiállításán
2014.08.04.
Grúzia rejtélyes világa elevenedik meg Balogh Ádám A Hold menyegzője című fotókiállításán, amely augusztus 11-én nyílik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában Budapesten.
A fiatalok háromnegyedét érdekli a történelem
2014.08.03.
Az átlagos magyar fiatal némileg alultájékozott, de érdeklődik a történelem iránt. A magyar történelmet leginkább negatív jelzőkkel illetik, legpozitívabb alakjának Mátyás királyt tartják - derül ki a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) megbízásából készített közvélemény-kutatásból.
Szerelmes Shakespeare – Bemutatták a színpadi változatot Londonban
2014.08.03.
A Szerelmes Shakespeare című Oscar-díjas film színpadi adaptációját a londoni Noel Coward színházban mutatták be.
Az egykori moziból kulturális és turisztikai központ lesz Kecskeméten
2014.08.02.
Az Európai Unió támogatásával, mintegy 400 millió forintos beruházással kulturális és turisztikai központot alakítanak ki Kecskeméten az egykori városi mozi műemlék épületében.
Öleld körül Budapestet, szavakkal!
2014.08.02.
A Mindspace nonprofit szervezet a chilei Plagio csapattal együttműködve Budapestre is elhozta a 100 szóban a városodról akciót.
Hatalmas köztéri alkotás terve osztja meg Sydney lakosságát
2014.08.01.
Hatalmas köztéri alkotás borzolja a kedélyeket Sydneyben: a város főutcájára megálmodott grandiózus acélboltív terveit látva a helyiek egy része a város hírnevét gyarapító alkotásról beszél, míg mások pénzpocsékolásnak tartják a művet.
Újra önálló színházhelyszín a Művészetek Völgyében
2014.08.01.
Évek óta először újra önálló helyszínt kapott a színjátszás a Művészetek Völgyében; a kapolcsi Színház Színpadon zömében amatőr társulatok mutatkoznak be az ország különböző részeiből, de több előadással jelen van a Kolibri Színház is.
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
Megérkezett Sisi és Hundred Sins közöse: az „Anya Mondd Meg”
2024. 07. 18. 11:23
A két teljesen ellentétes zsánerben utazó előadó Sisi és Hundred Sins idén úgy döntöttek, hogy fittyet hánynak a konvenciókra, és összeállnak egy grandiózus eseményen, a Budapest Parkban július 25-én számos díszvendéggel és páratlan látványvilágú műsorral megspékelve. Míg Hundred Sins az estén életre kelti szinte wagneri komolysággal kihozott ’OPERA’ lemezének koncepcióját, addig Sisi a ’SISTAHOOD’ hiphop-elektronikus albumával a Bohémélet könnyed és fanyar filozófiáját viszi színre.
“A néptánccal át lehet ugrani 20 randit” - a Park megmutatja, mitől menő igazán a népzene
2024. 07. 15. 08:57
A Budapest Park öt évvel ezelőtt, Szabó Balázzsal közösen szervezte meg először a nagytánctéren a szórakozóhely történetének első táncházát. Még őket is meglepte, mekkora sikert aratott az élőzenés mulatság, amelynek különlegessége, hogy teljesen kezdőket is pillanatok alatt képes beszippantani. Pedig ha jobban belegondolunk, a mai magyar mainstream popzenét is alapjaiban határozza meg a népzene. A most debütáló (a Park lead ügynöksége, az Abstract. által készített) kisfilmben Berecz István táncművész-koreográfus fejtegeti a titkot, hogy mitől egyre menőbb táncházba járni.
Zöldségrablás Szentesen, az elkövetőket nem találják - aurevoir. dal - és klippremier (x)
2024. 07. 03. 12:38
Az aurevoir. zenekartól megszokott, hogy a saját szerzemények mellett olykor versmegzenésítéshez vagy népdalfeldolgozáshoz nyúlnak. A Héjanász című új dalukhoz egy erdélyi népdal adta az alapokat, ami egyébként egy régi “táncházas sláger”. Az áprilisban megjelent skate-punk ihletésű ‘pontnem’ után ismét visszatértek az aurevoir.-ra jellemző hangzáshoz.