Jump to content

275 ezer fontért árulják a dedikált Dickens-regényt

2014. 08. 20. 16:18

Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.

Az 1859 decemberében keltezett ajánlásban Dickens „nagy csodálatát és tiszteletét” fejezi ki Eliot, valódi nevén Mary Ann Evans iránt. A művet a ritka könyvekre specializálódott Peter Harrington könyvkereskedés árulja, és a regényt jelenleg a cég londoni boltjában lehet megnézni.

Amennyiben sikerül az ajánlati áron értékesíteni a művet, akkor a könyv bekerül a legdrágábban megvásárolt Dickens-írások közé. A könyvkereskedés szerint a Két város regényének ezen példánya „a legkitűnőbb Dickens-tiszteletpéldány, amely egy nemzedéknyi idő óta a piacra került”.

Az eddigi legmagasabb ár, amit egy Dickens-írásért egy aukción kifizettek, 290 500 dollár (68,5 millió forint) volt: 2009-ben a Karácsonyi ének egy publikáció előtti tiszteletpéldányáért fizettek ekkora összeget a Christie's aukciósház New York-i árverésén.

Dickens nagy csodálója volt Eliot 1857-ben megjelent The Sad Fortunes of Reverend Amos Barton című írásának és gratulált is a szerzőnek a novellában felfedezett „finom nőies vonásokért”. A Twist Olivér és a Szép remények szerzője tudtán kívül már találkozott Eliottal 1852-ben, amikor Mary Ann Evans még nem kezdett férfi álnéven írni.

A Két város regényét minden idők legnagyobb példányszámban elkelt regényeként tartják számon: több mint 200 millió példány fogyott belőle világszerte. A történet először a Dickens által alapított All the Year Round című folyóiratban látott napvilágot: az angol író azt szerette volna, hogy Evans/Eliot is közreműködjön a lapban.

(fotó: telegraph.co.uk, forrás: MTI)