Program
Programajánló a hétvégére - Mesterségek ünnepe
2015.08.19.
A pásztorélet rejtelmei a Budai Várban - Idén huszonkilencedik alkalommal költözik a Budai Várba a hazai mesterek és kézművesek színe-java. 2015-ben négy napon át, augusztus 20 – 23. között a pásztorok élete kerül előtérbe a Mesterségek Ünnepén. A majdnem három évtized alatt sem változott a fő cél, mégpedig hogy jobban megismerhessük a még élő, ám ritka kézműves hagyományokat, amelyek mögött a régmúlt emberének találékonysága, ízlése és kitartása is érződik. És ha már találékonyságról beszélünk, az egyik legősibb mesterség, a pásztorlét erre remek példa. Mesterség és életforma egyszerre, ősidők óta.
Látványos programok az Állatkertek éjszakáján
2015.08.19.
Látványetetésekkel, fókashow-val, bátorságpróbákkal, "nem szeretem állatokkal" való ismerkedéssel és számos speciális, éjszakai programmal várják a látogatókat augusztus 28-án, az Állatkertek éjszakáján.
Augusztus 20-án ingyenes koncertek a Müpában
2015.08.18.
Jazz 0820 címmel ingyenes dzsesszkoncertekkel várja a műfaj rajongóit a Müpa csütörtökön. Az intézmény hagyományosan így köszönti az államalapítás ünnepét és nyitja meg új évadát.
Ők lesznek a Sztárban Sztár 2015 versenyzői
2015.08.17.
Nem szoktunk televíziós témával foglalkozni, de most kivételt teszünk, hiszen a Sztárban Sztár zenei műsor, melynek most összeállt az idei versenyzőtábora.
„Igenis, Sötét Nagyúr!” - Magyarázkodás a köbön
2015.08.15.
Ki ne ismerné azt a fantasy-zsánert, amikor a nagyon gonosz és nagyon tehetséges Főgonosznak csak ostoba és alkalmatlan sameszai vannak, akik egyetlen rájuk bízott feladatot sem képesek végrehajtani? Nos, van egy társasjáték, amely ezzel az alapfelállással operál.
Dixit – Szavaim képekké válnak, képeim szavakká
2015.08.14.
Szintet lépünk. Bár a korábban már bemutatott Story Cubes játékhoz hasonlóan a Dixit is a fantáziával, a szabad asszociációkkal és csavaros gondolkodással operál, de ő már táblás verzióban teszi azt. És milyen elegánsan!
Bash - Dobj, hazudj, kockáztass!
2015.08.11.
A legegyszerűbb partijátékok egyike a bash. Olyannyira egyszerű, hogy mindössze két dobókocka kell hozzá. Továbbá jókedv, ravaszság, pókerarc és egy kis emberismeret.
Programok hétközbenre - A Velencei Korzó
2015.08.10.
Mit tegyünk, ha kánikula van, mi viszont szabadságon vagyunk és nem akarunk négy fal között csendben aszalódni? Természetesen strandra megyünk. És hogy izgalmasabb legyen a dolog, nem egyszerűen csak strandra, hanem a Velencei-tavi szabadstrandok egyikére utaztunk, hanem a Velence Korzóra.
Kuhhandel - Én elmentem a vásárba félpénzzel... (2. rész)
2015.08.10.
A Kuhhandel társasjátékot bemutató előző cikkünkben bemutattuk, hogyan is épül fel a játék, és milyen kihívásokkal kell szembesülnie annak, aki árverési eladó, netán büszke jószágtulajdonos szeretne lenni. A folytatásban a végjátékról, a kiegészítőről és a tapasztalatok összegzéséről lesz szó.
Kuhhandel - Én elmentem a vásárba félpénzzel... (1. rész)
2015.08.10.
Ki ne ismerné, illetve ki ne emlékezne erre a gyerekdalra, amelyet körülbelül a végtelenségig lehet folytatni, miközben minden egyes versszakkal egyre idegesítőbbé válik? Ugyanakkor a Kuhhandel nevű társasjáték teljes egészében erre a toposzra épül, méghozzá felettébb szórakoztató módon.
Story Cubes - Zsebtörténetek
2015.08.10.
Egy történetet kitalálni egyszerű. Megadott szavakkal kitalálni egy történetet már bonyolultabb. Kilenc (megmégamennyibelefér) speciális dobókockával dobni, hogy aztán a kapott képekkel történetet mondjunk, kifejezetten szórakoztató. És ekkor még csak az alapjátékot csörgetjük a kezünkben.
Sziget - Hétfőn kezdődik a fesztivál
2015.08.09.
Robbie Williams fellépésével kezdődik hétfőn a Sziget fesztivál, amelyen a megszokott színes koncertkínálat mellett utcaszínház, cirkusz, sportolási lehetőség és divatbemutató is várja a látogatókat.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
MI személyi asszisztens és saját fejlesztésű, minden részletszabályt ismerő MI „kolléga” az Ersténél (x)
2024. 12. 12. 14:30
Havonta több órát segít megspórolni az Erste dolgozóinak a bank mesterséges intelligencián (MI) alapuló személyi asszisztense.