Program
275 ezer fontért árulják a dedikált Dickens-regényt
2014.08.20.
Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.
Szent István Renddel tüntették ki Kertész Imrét és Rubik Ernőt
2014.08.20.
A Magyar Szent István Renddel tüntette ki Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án a Sándor-palotában. A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van - hangsúlyozta beszédében az államfő.
Keanu Reeves-ből bérgyilkos lesz
2014.08.20.
Keanu Reeves bérgyilkost játszik a Rain című televíziós akciósorozat főszereplőjeként. A széria Barry Eisler népszerű regényhőséről, John Rainről, a japán-amerikai származású, katonából lett bérgyilkosról szól (a kötet magyarul Hajsza Tokióban címmel jelent meg).
Liszt-hét Esztergomban
2014.08.19.
Vasárnap kezdődik Esztergomban a Liszt-hét, amelyen Király Csaba, Pálur János, Konyicska Renáta és Kovács Péter adja elő a zeneszerző műveit, illetve alkotásainak átdolgozásait.
Új igazgatója lesz az Operettszínháznak
2014.08.19.
Hétfőig lehetett beadni a Budapesti Operettszínház igazgatói pályázatait. A poszt betöltésére Lőrinczy György a legesélyesebb, rajta kívül Bozsó József adott még be pályázatot.
Ma alakul meg hivatalosan is a Sopron Balett
2014.08.19.
A negyedszázaddal ezelőtt rendezett páneurópai piknik korát felidéző, Végtelen Európa című táncfantázia bemutatójával alakul meg hivatalosan is a Sopron Balett.
Három év termése az októberi Magyar Filmhéten
2014.08.18.
Három év termését mutatja be a Magyar Filmhét, amelyet október 13. és 19. között első alkalommal rendez meg a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Filmakadémia közreműködésével.
A bevándorlás problémái a berlini Gorkij színházban
2014.08.18.
Első török származású igazgatójának köszönhetően a berlini Makszim Gorkij színház a bevándorló németek fóruma lett, repertoárja nagy része foglalkozik a bevándorlással, mindenekelőtt az integrációval kapcsolatos kérdésekkel.
Átadták a Népművészet Mestere-díjakat
2014.08.18.
Tíz alkotónak adományozott Népművészet Mestere-díjat a magyar kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten. A díjat azok a nem hivatásos alkotók kaphatják meg, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságukban kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet területén.
Réthly Attila Szombathelyen rendez
2014.08.17.
Augusztus 16-án mutatják be a szombathelyi Karneválszínházban az Olasz szalmakalap című Eugene Labiche-bohózatot Réthly Attila rendezésében.
Jótékonysági koncertet ad Presser Gábor Szabadkán
2014.08.17.
Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Falusi Mariann és Szabó Tamás lép fel azon a jótékonysági koncerten, amelyet a szabadkai zsinagóga javára rendeznek szeptember 11-én az észak-vajdasági településen. A befolyt összegből a zsinagóga egyik vitrázsát újítja fel a Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézet.
Színházak éjszakája szeptemberben
2014.08.17.
Idén szeptember 20-án rendezik meg Budapesten a Színházak éjszakáját, amelynek alkalmával egy jeggyel 27 színház mintegy 300 programja közül választhatnak az érdeklődők.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
