Program
Mel Ramos kiállítás Szegeden
2015.07.11.
A pop-art irányzat talán leghíresebb élő alkotója, Mel Ramos alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.
Az Antal-Lusztig gyűjteményből nyílt kiállítás
2015.07.11.
Kiállítás nyílt Újratervezés címmel az Antal-Lusztig gyűjteményből pénteken a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a csaknem 500 képzőművészeti alkotás 2016 január végéig lesz látható a képtár három szintjén.
Tiszafüreden kezdődik a debreceni virágkarnevál
2015.07.10.
Rendhagyó módon Tiszafüreden kezdődik az idei debreceni virágkarnevál: két feldíszített virágkocsit ugyanis már a pénteken kezdődő Tisza-parti halas napokon is láthat a közönség - jelentették be a két város vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón.
Ezer fellépő a 15. EXIT Fesztiválon
2015.07.09.
Több mint ezer előadóval várja csütörtöktől a látogatókat Délkelet-Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, az újvidéki EXIT.
Megkezdődött a Balaton Sound
2015.07.08.
Zamárdiban szerdán megkezdődött a Balaton Sound, amelyre öt nap alatt 140-150 ezer fesztiválozót várnak a szervezők. Idén a víz és a vízpart a korábbinál jobban a középpontba kerül a rendezvényen, amelyhez egyebek közt hat óriás stéget építettek.
Kezdődik a Dubrovniki Nyári Játékok
2015.07.08.
Augusztus végéig húsz helyszínen, kétezer művésszel, negyvenhét napon keresztül hetven produkciót - köztük zeneit, színházit, balettet, operát és néptáncot - láthat a nagyközönség a pénteken kezdődő 66. Dubrovniki Nyári Játékokon - közölte a Jutarnji List horvát napilap szerdán.
Utcabált rendez szombaton a budapesti Francia Intézet
2015.07.08.
Színes programokkal várja az érdeklődőket szombaton a budapesti Francia Intézet, amely utcabált rendez épülete előtt a július 14-i francia nemzeti ünnep tiszteletére.
Gyógy- és fűszernövény napok Zalaszentlászlón
2015.07.08.
Gyógy- és fűszernövény napok kezdődnek július 10-én Zalaszentlászlón, a faluházban. Pénteken a szántóföldi biogazdálkodásról tartanak konzultációs szakmai napot, szombaton és vasárnap pedig gyógynövénytúrát szerveznek, tematikus kiállításokon mutatják be a térségben fellelhető gyógy- és fűszernövények jótékony hatását.
Magyar fotós nyert a rangos amerikai versenyen
2015.07.07.
Kudich Zsolt magyar természetfotós képét nevezte meg 2015 legjobb természetfotójának a világ egyik legnagyobb természettudományi múzeuma, a California Academy of Sciences által szervezett Big Picture elnevezésű pályázat zsűrije.
Megnyílt a Csontváry-kiállítás a budai Várban
2015.07.06.
Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este. A Honvéd Főparancsnokság felújított épületében megrendezett tárlaton Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája látható, a kiállítás december 31-ig tart.
Bánkitó Fesztivál hetedszer
2015.07.04.
Hetedik alkalommal rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. A Nógrád megyei Bánkon július 16-tól 18-ig gyönyörű környezetben, a zenei választékon túl civil és kulturális programokkal várják az érdeklődőket három napon át.
Budapest Pride - Nagykövetségek a fesztivál mellett
2015.07.03.
Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
