Jump to content

Kezdődik a Dubrovniki Nyári Játékok

2015. 07. 08. 13:39

Augusztus végéig húsz helyszínen, kétezer művésszel, negyvenhét napon keresztül hetven produkciót - köztük zeneit, színházit, balettet, operát és néptáncot - láthat a nagyközönség a pénteken kezdődő 66. Dubrovniki Nyári Játékokon - közölte a Jutarnji List horvát napilap szerdán.

A játékok komolyzenei koncertekkel kezdődnek a Szlovén Szimfonikusok előadásában, zágrábi és szlovén vendégszólisták közreműködésével. Színházi és más jellegű bemutatókat július 20-ától tartanak. A rendezvény drámai részét Michel Houellebecq francia író Elemi részecskék című regényének színpadi adaptációjával nyitják meg, amelyet időközben majdnem letiltottak a programról az író iszlámellenesnek tartott nézetei miatt, ugyanis a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA) kockázatosnak ítélte meg a mű előadását. A színdarab végül visszakerült a műsorba, de megosztotta közvéleményt, valamint sikerült magáról a nagyszabású rendezvényről is többször elterelni a figyelmet. A hivatalos sajtótájékoztató napján, kedden feltörték a fesztivál honlapját, és olyan üzenetek jelentek meg angolul rajta, hogy meg kell állítani a szíriai, iraki és líbiai háborúk finanszírozását, továbbá a hackerek szabadságot követeltek Palesztinának, és a Hamászt is dicsőítették. Emiatt az előadások rendőri felügyelet mellett zajlanak majd.

A fent említett darabon kívül más világhírű íróktól is láthat előadásokat a közönség, úgy mint Pascal Brucknertől vagy William Shakespeare-től. A zenei alkotásokból kiemelkedik Gregory Porter Grammy-díjas dzsesszénekes vagy az ugyancsak New Yorkból érkező Thana Alexa dzsesszénekesnő. A rendezvényt kísérő programok között könyvbemutatók, filmvetítések és kiállítások is szerepelnek.

Az eseménysorozatot a horvát közszolgálati televízió és rádió (HRT) filharmonikusai zárják Kocsis Zoltán karmester vezetésével, Monika Cerovcec szoprán közreműködésével a dubrovniki Szent Balázs-templom előtti téren. A Dubrovniki Nyári Játékok a legrégebbi és legtekintélyesebb horvátországi fesztivál, amelyet 1956 óta rendeznek meg. Idén több mint 60 ezer látogatót várnak az eseményre.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:vjm.hu)