Megnyílt a Csontváry-kiállítás a budai Várban

Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este. A Honvéd Főparancsnokság felújított épületében megrendezett tárlaton Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája látható, a kiállítás december 31-ig tart.
A nagyszabású kiállítás a festő születésének évfordulóján nyílt meg, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével. A tavaly felújított Honvéd Főparancsnokság két szintjén, 17 teremben, egy bejárható útvonal mentén állítják ki Csontváry csaknem 100 festményét és grafikáját. A művek körülbelül 40 százaléka érkezett Pécsről, emellett kölcsönöztek képeket a Magyar Nemzeti Galériából és magángyűjtőktől is.
A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet.
A tárlathoz reprezentatív angol-magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztató füzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, melynek anyagából szintén kötet jelenik meg.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mti)
A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet.
A tárlathoz reprezentatív angol-magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztató füzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, melynek anyagából szintén kötet jelenik meg.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mti)
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
