Program
Decemberben újra fellép Magyarországon a 2Cellos
2017.07.31.
Új lemezük turnéja keretében Budapestre is ellátogat decemberben a 2Cellos nevű csellista formáció, akik vadonatúj klasszikus zenei átdolgozásaikat 12 fős vonós zenekar kíséretében adják elő a Papp László Budapest Sportarénában.
Rockfesztivál Budapest először, a Kincsem Parkban
2017.07.31.
Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg szeptember 8-án és 9-én. A fellépők között lesz mások mellett a Karthago, a Skorpió, a P.
Művészetek Völgye - Hatvan százalékkal többen vettek jegyet, mint tavaly
2017.07.30.
Hatvan százalékkal több jegyet adtak el a Művészetek Völgyére, mint tavaly, és összesen mintegy 200 ezren voltak a rendezvényen - közölték a fesztivál szervezői vasárnap.
Véget ért az Operalia
2017.07.29.
Tizenhét országból negyven fiatal énekes vett részt a szombat este véget ért, Plácido Domingo által alapított tehetségkutatón, az Operalia versenyen - közölték a szervezők.
Három koncertet rendeznek idén a Balaton közepén
2017.07.28.
A Stereo MC's brit hiphop csapat, az Alma együttes és a Tankcsapda ad koncertet idén a Balaton közepén, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében megvalósuló kompkoncerteken.
Lisszabon a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne
2017.07.27.
Lisszabonban rendezik a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentették be kedden a portugál fővárosban a szervezők, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a portugál köztelevízió (RTP).
Campus Fesztivál: több mint százezren buliztak a debreceni Nagyerdőben
2017.07.23.
Rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe a vasárnap hajnalban véget ért 10. Campus Fesztivál - közölte a rendezvény sajtófőnöke vasárnap.
Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a Budapest Parkban
2017.07.16.
Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a Budapest Parkban, ahol koncertet ad többek között a Quimby és a Punnany Massif is.
A Halott Pénz és a Soulwave koncertjével kezdődik az AlteRába Fesztivál Körmenden
2017.07.10.
A Soulwave és a Halott Pénz koncertjével kezdődik kedden az AlteRába Fesztivál, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg Körmenden - adták hírül a szervezők.
Mégsem lép fel a Batók Fesztiválon Martha Argerich
2017.07.09.
A meghirdetett programmal ellentétben mégsem lép fel a szombaton kezdődött Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon július 11-én este Martha Argerich, a világhírű zongoraművész athéni koncertje után szombathelyi fellépését is lemondta
Magyar kulturális és gasztronómiai fesztivált tartanak Brüsszelben
2017.07.08.
Kétnapos magyar kulturális és gasztronómiai fesztivál kezdődött szombat délután Brüsszelben, ahol könnyű-, népzenei és jazzkoncertek, táncelőadások és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.
Tizenöt országból érkeznek fellépők a Babel Sound fesztiválra
2017.07.05.
Tizenöt országból érkeznek fellépők Balatonboglárra az idei Babel Sound világzenei fesztiválra, amelyet július 17-től 23-ig immár hetedik alkalommal rendeznek meg.
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel