Jump to content

Ennyit ér a híres gitár

2021. 04. 06. 06:47

Becslések szerint egymillió dollárért (323 millió forintért) kelhet el egy júniusi árverésen Kurt Cobain gitárja, amelyen alig négy hónappal halála előtt játszott az MTV Unplugged című műsorában.

A Julien's Auctions aukciósház közlése szerint a hangszer egy 1959-es Martin D-18E típusú gitár, amelyen Cobain az 1993-as felvételen élőben játszott. A gitárral együtt jár ütött-kopott tokja is, benne egy velúrbőr kis táskával. A Nirvana frontembere állítólag abban tárolta a heroint, amelynek élete utolsó éveiben már rabja volt.

Darren Julien, az amerikai aukciósház vezetője szerint a gitár kiérdemelte méltó helyét a történelemben, hiszen a hangszeren „a rockzene egyik legnagyobb zenésze és ikonja játszott minden idők egyik legnagyobb és legemlékezetesebb élő fellépésén”.

Nem mellesleg az egymillió dollár csak a kiinduló ár, a hangszer ennél magasabb összegért is elkelhet majd. Cobain gitárját május 15-től kiállítják a londoni Piccadilly Circusnál lévő Hard Rock Caféban, majd az aukciósház galériájában lesz látható Beverly Hillsben június 15. és 19. között.

A legnagyobb összeg, amit gitárért valaha fizettek, 2019 júniusából származik, ekkor a Pink Floyd egykori gitárosa, David Gilmour fekete Fender Stratocasterje kelt el 3,9 millió dollárért (1,2 milliárd forint) New Yorkban. A Julien's aukciósház június 19-20-i árverésén Kurt Cobain más tárgyait is eladásra kínálják:

  • Az In Utero című 1994-es turnéján használt Fender Stratocaster gitár 60-80 ezer dollárért (19-25 millió forintért) kelhet el,
  • míg a Heart-Shaped Box című dal videoklipjében viselt ezüst laméing 10-20 ezer dollárt (3,2-6,4 millió forint) is érhet új tulajdonosának.
  • A tárgyak a családhoz közel álló vagy egykor Cobainnel együtt dolgozó személyektől származnak az aukciósház közlése szerint.
(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)