Keith Richards már nem iszik
ssan egy éve, hogy saját elmondása szerint Keith Richards teljesen visszavett az alkoholizálásból, ezt nemrég a Rolling Stone-nak nyilatkozta.
A 74 éves zenész azért vett vissza az ivásból, mert egész egyszerűen elege lett, bár néha megenged magának egy pohár bort vagy sört.
A Rolling Stones közismerten hedonista gitárosa azt is elmondta, hogy az italozás csökkentése után nem érez gyakorlatilag semmi különbséget az életében, de azt hozzátette, hogy a piálástól már kezdte rosszul érezni magát, és elege lett az egészből.
A zenekar másik gitárosa, Ronnie Wood is megszólalt az újságnak. A nyolc éve teljesen tiszta zenész viszont hozzátette, hogy sokkal jobb Richardsszal együtt dolgozni mióta nem iszik, sokkal nyugodtabban viselkedik, és nyitottabb az új ötletekre. Wood azt is megjegyezte, hogy Richardsnak az utóbbi években egyre könnyebb volt vállalhatatlanul berúgni, és ezt a problémát ő is észrevette.
Richards egyébként azt is elmesélte, hogy nagyon furcsa érzés józanul fellépni, de sokkal lelkiismeretesebben játszik a színpadon. Saját elmondása szerint 70 év fölött is úgy tolják, mint a 40 évesek.
A zenekar hamarosan nagy amerikai turnéra indul, és Wood szerint Richards és Mick Jagger már írják az új számokat, hogy akár már jövőre megjelenhessen 2005 után egy új Rolling Stones-album.