Jump to content

Népszerű volt a Sting koncert

2018. 11. 25. 23:54

Sting legnagyobb slágereit is eljátszották a Hősök terén. Az ingyenes koncertről az esernyőket nem tiltották ki, egyedül ez volt zavaró.

Rögtön az Englishman in New Yorkkal kezdett Sting és Shaggy, méghozzá jó tíz perccel a hivatalos kezdésként beharangozott háromnegyed nyolc előtt. Lehet, hogy jó néhányan le is maradtak róla, mert ekkor még javában érkeztek az emberek.

Nem volt könnyű megközelíteni a teret, aki például az Oktogonon próbált felszállni a kisföldalattira, alig volt esélye bepréselődni a tömött kocsikba. Aztán újabb tumultus alakult ki a Hősök terénél, a felfelé vezető lépcsők előtt, hiába, a feljárót nem ennyi emberre tervezték.

Hatalmas tömeg volt ugyanis kíváncsi Sting és Shaggy közös produkciójára,

amit ingyen hozott el Budapestre a Szerencsejáték Zrt, a 30 éves 6-os lottót ünnepelendő. Már a Punnany alatt is rengetegen voltak, utána pedig nemcsak a Hősök tere telt meg teljesen, hanem az Andrássy úton is majdnem a Bajza utcáig álltak az emberek.

A kihangosításra nem lehetett panasz, a hangfalak és a kivetítők több sorban követték egymást. Így ha a színpadot közvetlenül nem is látta mindenki, valamelyik kivetítőn egész biztosan nyomon tudta követni, mi történik épp, és

az egész koncert nagyon jól szólt, bárhol is álltunk.

Az egyetlen kényelmetlenséget az egyre durvábban zuhogó eső jelentette, ami a Punnany alatt még csak szemerkélt, utána szinte teljesen elállt, a főkoncert alatt viszont alaposan rázendített. Emiatt hamar bőrig ázott mindenki, aki nem hozott esernyőt. Sokan viszont hoztak, ami újabb problémákat okozott, egyrészt alig lehetett valamit látni az ernyők miatt, másrészt komoly balesetveszélyt jelentettek az izgó-mozgó emberek kezében le-föl ugráló esernyő-végek. A szervezők hiába próbálták rábírni a nézőket, tegyék el az ernyőket, a kérésüknek nem sok foganatja volt.

(Forrás: szeretlekmagyarország.hu / fotó: pixabay.com)