A két tehetségkutató műsorban való szereplés remek lehetőség arra, hogy megmutassátok magatokat ország-világ előtt. Ez volt a cél?
Farkas Izsák: Is, de az egyik legfontosabb, hogy ezután már nem fogják megkérdezni, milyen zenét játszunk. Eddig ugyanis minden felkérés úgy kezdődött, hogy el kellett mondani, milyen hangszereink vannak, és azokkal mit csinálunk. Sokan nem értik, nem tudják hova tenni ezt a speciális zenei produkciót. Így viszont, hogy látták már a tévében, talán érthetőbbé válik a produkció.
Weisz Nándor: Plusz az ismertséggel remélhetőleg együtt jár majd az is, hogy egyre több koncertet adunk. Ez olyan műfaj, amelyet folyamatosan kézben kell tartani. Azt nem lehet megtenni, hogy havonta egyszer-kétszer fellépünk, ugyanis akkor nincs meg az a pozitív értelemben vett rutin, amely megengedi, hogy még oldottabbak legyünk a színpadon, és még többet tudjunk foglalkozni a közönséggel és egymással. Már nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor mindenféle rossz érzés nélkül mehetünk fel a színpadra, és nem azon gondolkodunk, melyik pedálra mikor kell rálépni.

A fellépések számának megnövekedése nyilván azzal is együtt jár, hogy többen jönnek el a koncertetekre.
Farkas Izsák: Igen, sőt most már kérdezik is, hogy mikor és hol fogunk fellépni. Jó érzés nagyon. A német Das Supertalent kapcsán például már a Facebookon írnak nekünk, hogy mikor megyünk Németországba turnézni. Sőt: németországi magyar oldalakon posztolnak rólunk, drukkolnak nekünk, és várnak minket.

Nándi, a német változatba Te nevezted be a zenekart. Egyik reggel úgy keltél fel, hogy oké, akkor most jelentkezem a Das Supertalenbe?
Weisz Nándor: Én már négy éve így kelek fel. (nevet) Édesanyám nagy rajongója ennek a műsornak, és négy éven keresztül folyamatosan az volt a vasárnapi ebéd utáni program, hogy leültetett a tévé elé és néztük a Supertalentet – persze mindig elmondta, hogy nekünk el kellene mennünk a versenybe. Addig mondogatta, míg múlt decemberben végül beneveztem a zenekart. Abban az időben nem nagyon tudtuk, hogyan tovább, nem volt annyi fellépésünk, így fogtam magam, lementem a pincében lévő stúdióba, és megírtam egy levelet. Két hónap után kaptam értesítést, hogy küldjek videót. A többieknek csak akkor szóltam, amikor már konkrétan tudtam: mikor kell kimenni és játszani. Azt egyébként hozzá kell tenni, hogy Németországban a Das Supertalentnek nagy kultusza, óriási rajongótábora van – a decemberi döntőre például már augusztusban elfogytak a jegyek. Ott presztízsértékű, ki látta, ki ismeri a műsort. Itthon ugye még csak az első évad fut, de azért látszik, hogy van pozitív húzóereje.

Pite, mentor-menedzserként miben tudod segíteni a fiúkat?
Piskor Zoltán ’Pite’: Plusz feladatot jelent a koordináció megsokasodása, illetve majd az, ha bejönnek a külföldi fellépések. Eddig is stratégia mentén dolgoztunk, de most, a több feladat miatt, még gördülékenyebbé kell tennünk.

Sokszor hallani a zenész szakmán belül, hogy komoly ellenérzés van a tehetségkutatókkal szemben. Ti is egyetértetek ezzel?
Piskor Zoltán ’Pite’: Általánosságban igaz, bennünk is furcsa kettősség van ezzel kapcsolatban. Sok volt ugyanis az idióta a versenyben, ezért nyilván nagyobb büszkeségre adott volna okot, ha erős mezőnyből tűnt volna ki a zenekar. Azt viszont be kell látnunk, hogy ezek a műsorok rendkívül nézettek Magyarországon.
Weisz Nándor: Amelyik adásban mi voltunk, az konkrétan rekordot döntött.
Piskor Zoltán ’Pite’: És ezt egy ponton ki is kell használni. A nagyközönség számára az InFusion Trio a semmiből tűnt elő, hirtelen, újdonságként hatott, pedig több éve létező produkcióról beszélünk, komoly múltjuk van és már megjelent egy lemezük. Mindezek ellenére be kellett látnunk, hogy a tévén keresztül is jó, ha megmutatják magukat a srácok.