Az egész nyár azzal telt, vagy telhetett a hírolvasók számára, hogy a menekültekről hallhattunk közvetítéseket, véleményeket, fejtegetéseket. Július végén a DFUNK nevű dán, a menekültügyekkel foglalkozó szervezet egy vándorkiállítást indított útjára Koppenhágából, Facing Europe címmel (Szembenézni Európával, de a face utalhat a fotókról ránk tekintő emberek arcára is). A kiállítás képei egy görögországi menekülttáborban készültek: tizenkilenc képen tizenkilenc fiatal sorsát mutatják be.

A képek most Magyarországra érkeznek, az október kilencedikei megnyitó pedig különösen érdekes lesz. Milyen fellépőt tudnánk elképzelni egy olyan esemény megnyitójára, ami emberek kontinensről-kontinensre való vándorlásáról szól? Valaki olyat, aki maga is nagy utakat tett meg, akár csak képletesen is. David Yengibarian, mint ahogy már a neve is mutatja, nem magyar származású, mégis tizenkilenc éves kora óta él és zenél itt. Karrierje Örményországból indult, itt kezdett el ismerkedni a tangóharmonikával, és ez az ismeretség tette mára igazán híres zenésszé a dzsessz és a világzene műfaján belül is. Vegyítve tehát az amerikai népzenei ihletésű dzsesszt, az örmény folklórt és az argentin tangózenét, Magyarországon alkot immár húsz éve. Ha Yengibarian előadását hallgatjuk, mi magunk is könnyedén repkedhetünk Amerika és Örményország között; az ő zenéje kellően világjárt ahhoz, hogy egy olyan kiállítás megnyitóján szólhasson, mint a Facing Europe.

gL

(Fotó: montazsmagazin.hu)