Szuperkoncertek ősszel Budapesten

A Spock's Beard, Miyavi, az Annihilator és Tony MacAlpine is fellép ősszel Budapesten a Livesounds szervezésében az A38 hajón, illetve a Barba Negrában.
Idén augusztusban érkezik a Spock's Beard 12. stúdióalbuma The Oblivion Particle címmel. Az Alan Morse gitáros-énekes által vezetett, 1992-ben alapított amerikai progresszív zenekar friss lemezét mutatja be a hazai rajongóknak szeptember 21-én az A38-on. Az egész turnén a Spock's Bearddel tart egy magyar zenekar, a Special Providence, valamint az angol Synaesthesia - közölték a szervezők az MTI-vel.
Nem sokkal később, október 9-én Miyavi lép fel Budapesten: a japán gitáros The Others című, idén tavasszal megjelent lemezét mutatja be a Barba Negra Music Clubban. A távol-keleti zenész tehetsége egyre nagyobb figyelmet vív ki szerte a világon: pengető nélkül, egyedülálló slap (a húrokat megcsapó) technikával szólaltatja meg a hangszert. Miyavi immár több mint 250 sikeres fellépést tudhat maga mögött harminc országban, négy turnén Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában és Ausztráliában.
Október 19-én a kanadai thrash legenda, az immár több mint három évtizede működő Annihilator lép fel a magyar fővárosban. A csapat Suicide Society címmel szeptemberben adja ki 15. stúdióalbumát, amelynek érdekessége, hogy 18 év után ismét Jeff Waters énekel rajta. A bandát ezúttal az A38 hajón lehet "elcsípni", ahol az ausztrál Harlott és az amerikai Archer is játszik.
Október 30-án Tony MacAlpine koncertezik az A38-on. A virtuóz amerikai gitáros Concrete Gardens című új albuma dalait mutatja be, de az Edge of Insanity, a Maximum Security, a Premonition és a Chromaticity című lemezeiről is válogat. MacAlpine-t Aquiles Priester dobos és Björn Englen basszusgitáros kíséri a turnén.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:funzine.hu)

Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.