Jump to content

Ma kezdődik a 7. Ördögkatlan Fesztivál

2014. 08. 05. 10:08

Több mint 400 színházi, zenei, képzőművészeti, családi és egyéb programmal várja a látogatókat a 7. Ördögkatlan Fesztivál keddtől szombatig a dél-baranyai Nagyharsányban, Kisharsányban, Palkonyán és Beremenden. Az összművészeti fesztivál kínálatában 80 színházi előadás, 150 koncert, csaknem 30 kiállítás, 20 irodalmi esemény, 15 filmes és több mint 100 családi program szerepel.

A színházi produkciók túlsúlyban lesznek az idei fesztiválon, amelynek díszvendége a budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus és Lajkó Félix hegedűművész. Lengyelország is díszvendégként jelenik meg: lengyel zenekarok, színházi előadások és lengyel szerzők darabjaiból készült produkciók egyaránt láthatók lesznek.

A rendezvénysorozatot hagyományosan a Quimby zenekar nyitja és a Kiscsillag zárja, rajtuk kívül olyan neves együttesek is színpadra lépnek, mint a Csík Zenekar, a Budapest Bár, a 30Y vagy az észt-ukrán Svjata Vatra.

A nagyharsányi Hrabal-vurstlin regényhőseinek megidézésével, nonstop felolvasással, kéményről kiabálással, gigantikus Hrabal-portré festésével emlékeznek a 100 évvel ezelőtt született cseh íróra, a nagyharsányi focipályán pedig az öt évvel ezelőtt elhunyt Cseh Tamás előtt tisztelegnek.

Beremenden, a Megbékélés Kápolna előtti réten Beethoven IX. szimfóniáját vezényli Dinyés Dániel, közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar és az a lá cArte kórus. Faluturisták címmel ezúttal is lesz rendhagyó, bohózatba illő idegenvezetés színészek közreműködésével, akik idén Kisharsány nevezetességeit mutatják meg interaktív „helytörténeti performansz” keretében.

A budapesti Katona József Színház A mi osztályunk című darabbal és a Szabadkai Népszínházzal közös, Vörös című produkcióval, emellett Sufni-beli előadásokkal szerepel a fesztiválon. Horváth Csaba több előadással érkezik: a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves fizikai színházi rendező osztályának Toldi című mozgásszínházi előadásával, a Forte Társulat pedig az Irtással.

A palkonyai Pécsi Bölcsészudvar programjainak témája a kisebbségi lét és egyebek mellett a Shakespeare-évforduló lesz; a fesztiválozók koncerteken, beszélgetéseken, filmvetítésen vehetnek részt, de megismerkedhetnek a reneszánsz konyhával is.

Wahorn András nemcsak kiállítással érkezik, hanem koncertet is ad zenekarával, és egy közös installáció megalkotásában is részt vesz, Pintér Béla és Társulata pedig a Titkaink című előadással lép fel.

A fesztivál teljes programja a www.ordogkatlan.hu honlapon érhető el.

(fotó: mno.hu, forrás: MTI)