Május 31-én az Arénában mutatják be Eric Idle darabját

Eric Idle, a Monty Python egyik alapítója is ott lesz a Nem a Messiás című vígoratórium előadásán május 31-én Budapesten a Sportarénában. A legendás film, az 1979-ben bemutatott Brian élete alapján készült műről az abszurd humor angol nagyágyúja az MTI-nek is mesélt. Idle az interjúban a mű születéséről beszélt, valamint elárulta, hogy a budapesti előadásra egy meglepetéssel is szolgál majd.
Az Eric Idle által barokk 'n' rollnak nevezett produkció bemutatója nyolc évvel ezelőtt, 2007-ben volt a kanadai Luminato Művészeti Fesztiválon, azóta bejárta a világot, előadták Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új-Zélandon is - legutóbb tavaly év végén New Yorkban a Carnegie Hallban.
"A bogarat az unokatestvérem, Peter Oundjian, a Torontói Szimfonikus Zenekar vezető karmestere ültette a fülembe, még 2003-ban. Egy üveg chianti mellett azt javasolta, csináljunk közösen valami olyat, ami bevonzza a fiatal közönséget a koncerttermekbe, és egyszersmind ki is húz néhány szimfonikus zenekart az anyagi csődből. Később arra jutottam, hogy ha Händel Messiás című oratóriuma Jézus történetén alapult, miért ne írhatnánk Nem a Messiás címmel oratóriumot Brian sztorijából? John Du Preznek, akivel korábban a Spamalotot is csináltuk, tetszett az ötlet, szerencsére a Monty Python többi tagja sem ellenezte" - idézte fel az előtörténetet Eric Idle, aki e-mailen válaszolt az MTI kérdéseire.
Mint megjegyezte, a már a Monty Pythonnal is dolgozott John Du Prez olyan eklektikus zenét komponált a Brian életére, amely egy Sosztakovics-paródiával kezdődik, utána Mozart-melódiák repítenek Gilbert és Sullivan operáinak világába. "Azt mondta, az iPod használata inspirálta. Ez az eszköz megváltoztatta a zenei műfajokhoz való viszonyunkat: hozzászoktatott ahhoz, hogy Beethoven után egy kis Beatles jöjjön, amit Count Basie dzsesszzenéje követ".
A 72 éves Eric Idle hangsúlyozta: valami mást szerettek volna Du Prezzel, mint amilyen a 2005-ben bemutatott közös Broadway-siker, az 1975-ös Gyalog-galopp filmet feldolgozó zenés komédia, a Spamalot volt. (A Spamalotot Magyarországon a Madách Színház vitte színre 2009-ben.) A színész-komikus-író korábban narrátorként működött közre a Nem a Messiás néhány előadásán, sőt el is énekelte a Brian élete híres záródalát, az Always Look on the Bright Side of Life-ot."A budapesti előadáson a közönség soraiban fogok ülni, aztán egyszer csak történni fog valami meglepetés" - mondta Eric Idle, aki ennél többet nem árult el szerepéről. A Nem a Messiás (Csak egy nagyon haszontalan fiú) című vígoratóriumot május 31-én az Arénában magyar énekesek magyarul adják elő. A főbb szerepeket Heiter Melinda, Janza Kata, Homonnay Zsolt, Hajdu Steve, Pintér Dömötör és Galla Miklós játssza, a rendező Szomor György. Az előadás kíséretét 100 fős kórus és a 80 fős Budafoki Dohnányi Zenekar adja, Hollerung Gábor vezénylésével. A fővárosi premier után a darab országos turnéra indul.
(Forrá:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:hollywoodreporter.com)

Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.