Jump to content

Aranyalma-díjat kapott László Zsolt

2015. 01. 25. 16:14

A Jászai Mari-díjas színművésznek ítélte oda a közönség a Fejér Megyei Hírlap által alapított Aranyalma-díjat. László Zsolt örül annak, hogy a közönség figyeli és elismeri a teljesítményét.

Tizenegyedik alkalommal kérte arra olvasóit a Fejér Megyei Hírlap, hogy szavazzák meg az év színésze díj elismerést az elmúlt színházi év kiemelkedő teljesítményei alapján. Ez alkalommal a székesfehérvári Vörösmarty Színház négy művészét tartották érdemesnek a díjra: Radnay Csillára, Földes Eszterre, Gáspár Sándorra és László Zsoltra lehetett szavazni egy hónapon keresztül a lapból kivágható szavazószelvényen vagy az internetes szavazófelületen.

A közönség szavazatai alapján az idei év legjobb színészének választott László Zsoltot a voksolók 39 százaléka tartotta a legjobbnak, a sorban őt Radnay Csilla követi 22,5 százalékkal. László Zsolt, aki számtalan közönségdíjat vehetett át pályafutása során, úgy fogalmazott, megtiszteltetés számára minden elismerés.

„Egyáltalán nem számítottam rá, mivel Székesfehérváron A Mester és Margaritát leszámítva két, nyolcvan férőhelyes stúdió előadásban játszottam a tavalyi évben. Jó látni, hogy a közönség figyeli, és pozitívan értékeli a teljesítményemet, de hazugság lenne azt mondani, hogy ez csak a fehérváriaknak köszönhetem. Biztos vagyok benne, hogy sok fővárosi színházlátogató is voksolt.” – mondta a Népszavának László Zsolt.

A művész hozzátette, az Alföldi-korszak utolsó éveitől kezdve egyre többen szólítják le az utcán. A díjátadásra várhatóan a jövő hónap elején kerül sor egy székesfehérvári újságíróbálon.

További érdekességeket talál, ha Facebook oldalunkra kattint.

(fotó: filmkatalogus.hu, forrás: szinhaz.hu)