Jump to content

Hien a Miss Saigonban

2015. 01. 10. 18:51

Hien január 18-tól alakítja Kim szerepét az Operettszínházban: ezzel ő lesz az első vietnámi származású színésznő a musical főszerepében, tehát a bemutató világpremiernek tekinthető. Hien nagy kihívásnak tekinti a szerepet és elsősorban a színészi feladatok megoldására koncentrál. Ma már azt gondolja, hogy a jövőben is szívesen vállalna színházi munkákat.

Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője, egyben a Miss Saigon rendezője elárulta: amellett, hogy nagyon kedveli Hient, mindig is nagy álma volt, hogy egyszer vietnámi származású főszereplő játssza Kimet. Szerinte a darab sikere abban rejlik, hogy a vietnámi háború idején játszódó történet a drámaiság mellett szórakoztatja is a nézőket és a zenéje is nagyon jó.

„Ez tulajdonképpen világpremier, mert még soha nem fordult elő a Miss Saigon történetében hasonló. Hien rengeteg gyakorlással és felkészüléssel ugrik majd be a „mélyvízbe”. A január 18-i előadásra biztos vagyok benne, hogy már biztonságban fogja magát érezni a színpadon, bár hozzátenném, már most is olyan mintha a sejtjeiben hordozná a szerepet.” – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Miss Saigon a legjobb musicalek egyike, mely kultúrák összeütközéséről és találkozásáról, a politikáról és az élet lehetőségeiről is szól.

„Mindezt sikerült olyan köntösbe bújtatni, hogy egyben szórakoztató is a darab, melyben mindenki magára ismerhet. Schönberg fantasztikus zeneszerző, a musical slágereit se felejtsük ki.” – mondta Kerényi Miklós Gábor.

Hien elmesélte, hogy sokáig a rendezőasszisztenssel és a játékmesterrel – Angyal Mártával és Bori Tamással – dolgozott a szerepen, de pár napja már a színpadon is próbál, ahol a többiekkel is találkozhatott.

„Sokat beszélgettem anyukámmal arról, hogy mit meséltek anno a nagyszüleim a háborús időszakról. Ezekből az átadott élményekből is táplálkozom a próbákon. Emellett rengeteget hallgattam a dalokat. Az Operettszínházban mindenki segít nekem a felkészülésben, így nagyon jól érzem most magam.” – zárta a beszélgetést Hien, aki Kocsis Dénes és Veréb Tamás partnereként január 18-tól március végéig alakítja majd Kim szerepét.

(fotó: cosmopolitan.hu, forrás: szinhaz.hu)