Jump to content

Próba közben hunyt el egy brit színész

2015. 01. 08. 13:58

Színházi próba közben rosszul lett és elhunyt Londonban Khan Bonfils, akit a Skyfall című James Bond-filmből és a Star Wars I. rész: Baljós árnyak című produkcióból is ismerhetett a közönség – közölte szerdán a BBC News.

A 43 éves Bonfils Dante Poklát próbálta a napokban egy londoni színházban. Chris Hislop, a társulat szóvivője elmondta: a darab szereplőit és a teljes stábot is mélyen lesújtotta a színész halála.

„Khan a próba közben esett össze, a rendező, Rocky Rodriguez jr. nyomban megpróbálta újraéleszteni.” – idézte fel a szóvivő a hétfőn bekövetkezett tragédiát. A színészt a helyszínre érkező mentőknek sem sikerült megmentenie. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Az előadást csütörtöktől kezdték volna játszani a The Rag Factoryban. A szóvivő szerint talán szombaton megtarthatják a bemutatót, ha időben találnak beugró színészt a szerepre.

Bonfils olyan nagyszabású akciófilmekben játszott kisebb szerepeket a filmvásznon, mint a Daniel Craiggel forgatott Skyfall, a Lara Coft: Tomb Raider – Az élet bölcsője, a Sky kapitány és a holnap világa, a Batman: Kezdődik! vagy a Star Wars I. rész: Baljós árnyak, amelyben egy jedit alakított.

(fotó: inquisitr.com, forrás: szinhaz.hu)