Jump to content

Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)

2013. 11. 23. 14:59

A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.

 

A SPAR nem véletlenül választotta legújabb INTERSPAR hipermarketének helyszíneként a cívis város ezen területét, hiszen az utóbbi időben több, jelentős létszámú munkaerőt foglalkoztató cég települt a térségbe, s megnőtt az agglomerációba költöző fiatal, többgyermekes családok száma is. Mind az ide rendszeresen munkába járók, mind az itt élők igényeit messzemenően kielégíti a 3 milliárd forintos beruházással elkészült új hipermarket, amelyben nemcsak az élelmiszerek széles választékát, de elektronikai cikkeket, ruházatot, kertészeti eszközöket és játékokat is megtalálják a vásárlók.

A debreceni, Mikepércsi út 6. szám alatt megnyílt, 2 600 négyzetméter alapterületen elhelyezkedő INTERSPAR áruházban elsőként a non-food részleg fogadja a vásárlókat, akik a háztartási eszközöktől kezdve a barkácscikkekig, ruházatig több ezer termék közül válogathatnak az áttekinthető, az üzletlánc legújabb dizájnja szerint kialakított eladótérben. Innen a friss osztályokhoz vezet az út, ahol a kiszolgáló pultok mellett lévő, csomagolt friss csemege és hús termékeket kínáló hűtők gyors, várakozás nélküli vásárlási lehetőséget biztosítanak. Az itt elhelyezett, frissen sülteket és meleg ételeket kínáló SPAR to Go egység jó választást jelent akár egy tartalmas reggeli, könnyű ebéd vagy vacsora megvásárlásához. A pékség és a zöldség-gyümölcs részleg, valamint az üzlet végében kialakított tej-, és mirelit osztály érintésével juthatnak el végül a vásárlók a kasszazónához, ahol mind a hagyományos, mind az önkiszolgáló pénztárak rendelkezésükre állnak.

Az új INTERSPAR vonzó külsővel és könnyen felfedezhető belső térrel áll a vevők szolgálatára, akik több mint 20 000 árucikk közül választhatnak. A kínálatban hangsúlyos szerepet kapnak a kedvező árú, kiváló minőségű SPAR saját márkás termékek, amelyek szinte minden termékcsoportban, köztük a kedvelt SPAR enjoy. convenience élelmiszerek terén is pénztárcabarát megoldásokat kínálnak.

A 66 dolgozónak munkát adó áruházban a világítást és a hűtést is a legmodernebb eszközök biztosítják, ügyelve a környezetbarát működésre. Az autóval érkezők 140 várakozóhelyen parkolhatják le a járművüket, de a jól szervezett közösségi közlekedéssel is könnyedén elérhető ez az övezet.

Az áruház elérhetősége és nyitvatartása:

4030 Debrecen, Mikepércsi út 6.              

H-Szo: 6:00-21:00

V: 7:00-19:00

 
(Forrás: Szerkesztőség)