Jump to content

Világhírű magyar képzőművész utolsó, eddig nem látott alkotásait mutatja be a Szépművészeti Múzeum

2023. 05. 30. 14:45

Reigl Judit eddig nem látható, utolsó grafikai sorozatának bemutatásával tiszteleg a száz éve született, világhírű magyar képzőművész előtt a Szépművészeti Múzeum Haláltánc címmel péntektől látható kiállítása.

Reigl Judit számára fiatalon a múzeum gyűjteményében látott alkotások jelentettek olyan inspirációt és igazodási pontokat, melyekhez később is folyton visszatért – mondta a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a múzeum főigazgató-helyettese.

Vígh Annamária elmondása szerint – a művész még életében megfogalmazott kérésének megfelelően – rajzai most együtt láthatók az azokat inspiráló művekkel, mások mellett Fra Angelico, Delacroix, Leonardo, Dürer, Gulácsy, Holbein és Courbet alkotásaival.

Mint emlékeztetett, Reigl Hudit nyolc évtizeden át kivételes dinamizmussal dolgozott, élete utolsó éveiben, fizikai erejének csökkenésével azonban a festés helyett a rajz lett művészi kifejezése eszköze.

Ekkor készült a Haláltánc című rajzciklus, amely ifj. Hans Holbein azonos című, 1526-os fametszet-sorozatának hagyományait követi, egyben Reigl saját haláltáncát is jelenti – jegyezte meg a főigazgató-helyettes.

A művész úgy rajzolt, mintha naplót vezetne, mintha élettörténetét írná meg számunkra. Haláltánca többéves alkotói folyamat volt, melyben felidézte a félig megkopott vagy elfeledett, csak a lélek legmélyén megbúvó képeket”

– fogalmazott Vígh Annamária.

Petrányi Zsolt és Gát János kurátorok kiemelték, hogy az egymás mellé helyezett Reigl-grafikák és az azokat inspiráló képek révén a látogató olyan, egyedi összjátéknak lehet tanúja, amely a világ bármely múzeumában ritkaság.

A Haláltánc sorozatban öt év alatt 810 rajz készült, ezekben Reigl Judit egyszerre járja végig a művészet és saját élete történetét – közölték.

A Haláltánc című kiállítás szeptember 3-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében.

(Forrás: kulturmozaik.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)