Program
Drágább lesz a Sziget
2015.01.06.
Nyolcvanezer forintos hetijegyet kínálnak az idei Sziget fesztiválra; ennyi pénzt azoknak kell fizetniük, akik a helyszínen vásárolnak, az elővételes hetijegy most még 72 ezer forint – számol be a Népszabadság keddi száma.
Színházpedagógiai foglalkozás a Katonában
2015.01.05.
A január 10-i, szombat esti A két Korea újraegyesítése előadás előtt és után közös játékra és beszélgetésre invitálja aznapi jeggyel rendelkező nézőit a Katona József Színház.
Tolkien-nap az év elején az Urániában
2014.12.30.
Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Színházba.
Harmadszor rendezik meg a Thália Humorfesztivált
2014.12.28.
Harmadik alkalommal rendezik meg február 11. és 15. között a Thália Humorfesztivált, amelynek öt napja alatt összesen 11 produkciót láthat a közönség a Thália Színházban. A fesztiválon látható darabok válogatásában ezúttal a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt.
Ilyen lesz a szilveszter a Vígszínházban
2014.12.26.
Egy feledhetetlen este és nyereményeső – többek között vacsora Eszenyi Enikővel – vár azokra, akik a Vígszínházban szilvesztereznek.
Színházi újévköszöntő programok Bécsben
2014.12.23.
Bécsben színházi előadások és kabaréfellépések, Burgenlandban pedig újévi koncertek várják azokat, akik Ausztriában köszöntik az újévet.
Koncertek sokasága a két ünnep között Budapesten
2014.12.22.
Beatünnep címmel két este az Illés együttes slágerei szólnak a Sportarénában, ahol a Magna Cum Laude és Demjén Ferenc is fellép a két ünnep között. A könnyűzenei élvonal szereplői közül Fenyő Miklós, a Vad Fruttik vagy az Anima Sound System, a világzenei színtérről a Muzsikás és a Csík Zenekar is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.
Változatos műsorok karácsonykor az Urániában
2014.12.20.
Komolyzenei koncerteket, opera-, balett- és színházi előadásokat vetít az Uránia Nemzeti Filmszínház az ünnepek alatt – áll az intézmény közleményében.
A Sony-nak nincsenek további tervei a The Interview-val
2014.12.18.
A Sony Pictures Entertainment úgy döntött, hogy leáll a The Interview bármifajta forgalmazásával, miközben az USA hivatalos szervei már egyértelműen Észak-Koreával kötik össze a Sony elleni hackertámadást.
Meghalt egy operatőr Jackie Chan filmjének forgatásán
2014.12.18.
Chan Kwok-hung megfulladt szerdán Hong Kongban a Jackie Chan főszereplésével készülő Skiptrace című film forgatásán. A baleset akkor történt, amikor a hajó, amin áll, felborult a Lantau-szigetnél.
Törölték a The Interview New York-i premierjét
2014.12.17.
A Landmark’s Sunshine Cinema szóvivője megerősítette, hogy a Sony The Interview című vígjátékának (főszerepben Seth Rogan és James Franco) csütörtöki premierjét törölték egy üzenet miatt, amelyet a november végi hackertámadás elkövetői küldtek kedd reggel.
Ezekre a szócikkekre kerestek rá legtöbbször 2014-ben
2014.12.17.
A Disney Jégvarázsa volt az egyetlen szórakoztató tartalmú cikk a Google top 10-es listáján az USA területén, mely a kilencedik helyen végzett. Az első három helyen az idén elhunyt Robin Williams, a brazíliai futball-világbajnokság és az ebola vírus található.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
