Program
Újra Nyitott Műtermek Délutánja
2015.10.11.
Október 17–18-án ismét számos budapesti műterem nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az immár kétnapos eseménysor alkalmából személyesen látják vendégül a felkért művészek az érdeklődőket, akik a hétvége során kollektív műteremházakat járhatnak be, vezetett sétákon vehetnek részt, és 12 helyszínen majd 40 alkotóval találkozhatnak.
Hol leszel ma ötkor? - Altair Teaház
2015.10.09.
„És ekkor a fiatalok mind elmentek az Altair Teaházba, hogy beszélgessenek, hogy felfrissüljenek és hogy kigondolják, hogyan tovább. Mert teázni jó.”
Margó Irodalmi Fesztivál
2015.10.08.
Aki ma délután a Deák térre vetődik, vagy keresztülutazik a Móriczon, esetleg a Nyugatiba érkezik a vonata, könnyen lehet, hogy összefut néhány furcsa „szórólapozóval”. A metrókijáratoknál öt, különböző hosszúságú utakra ajánlott szöveget osztogatnak, ezzel hívva fel a figyelmet a ma kezdődő Margó Irodalmi Fesztiválra.
Kiállítóhely a valamikori imaházban
2015.10.07.
Magyarországon a történelmi idők során a magyarországi zsidó népesség – az előforduló üldöztetések ellenére is, – megőrizte életmódját, vallását. Ennek a Budai Várban a régészek által feltárt, ma már mindenki által látogatható emléke a Táncsics utcai zsidó imaház. A Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelyeként üzemelő egykori zsidó imaházat, illetve a budai zsidóság történetét Dr. Végh András régész-főmuzeológus mutatja be.
MüSzi – mintha otthon lennél
2015.10.06.
Ha olyan helyet keresel Budapesten, ahol nem nyüzsögnek az emberek, viszont ahol nyugodtan...
Ur Királyi Játéka – Az egyik legősibb versenyjáték (I. rész)
2015.10.06.
Ha antik ízt akarunk adni a társasjátékozós ülésnek, vegyük elő a világ egyik legrégebbi...
Százharmincegy ország képei Budapesten - World Press Photo
2015.10.06.
Idén is elérkeztünk a művészet és közélet talán legfontosabb kortárs összekapcsolódási...
A világ legnagyobb szemkontaktus-kísérlete
2015.10.05.
Aki nagyvárosban tölti az idejét, az akár több száz emberrel is találkozhat naponta.
Szellemalakok egy omladozó imaházban
2015.10.04.
A csehországi kilenc szellem templomát a hatvanas években hagyták el a hívek – a turisták azonban azóta is lelkesen látogatják, hála a padsorok között ülő rémisztő szellemeknek.
Egerben nyílt Csók150 vándorkiállítás
2015.10.02.
Újabb állomásához érkezett a Csók150 vándorkiállítás. A tárlatot Rodics Eszter, a Csók István Emlékév főszervezője nyitja meg október 20-án, az ARKT Művészeti Ellátó épületében. A kiállítás november 20-ig látogatható.
Eleged van? Adj másnak!
2015.10.02.
Eleged van? Adj másnak! – ezzel a szlogennel köszönti a résztvevőket az október negyedikei...
Hazánkban turnézik a Lord of the Dance
2015.10.01.
2015. október 20-24. között hazánkban turnézik a világ legnépszerűbb tánc-showja, a megújult Lord of the Dance – Dangerous Games. A hihetetlen látványt, a lélegzetelállító, új táncokat korszerű vizuális- és fénytechnikával ötvözte, az új hangzásnak és a látványos kosztümöknek köszönhetően egy vadonatúj produkció jött létre!
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
MI személyi asszisztens és saját fejlesztésű, minden részletszabályt ismerő MI „kolléga” az Ersténél (x)
2024. 12. 12. 14:30
Havonta több órát segít megspórolni az Erste dolgozóinak a bank mesterséges intelligencián (MI) alapuló személyi asszisztense.