Program
Szerelemünk, Shakespeare
2017.02.19.
Szerelemünk, Shakespeare címmel rendez fesztivált június 9. és július 16. között a Madách Színház. A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak. A
1956-ról rendeznek művészeti konferenciát Szigligeten
2017.02.17.
Ha élni kell, ily halálos az ember - 1956 lázadó jelenléte a művészetben címmel rendeznek kétnapos konferenciát a Szigligeti Alkotóházban február 24-én és 25-én - mondta el Hóvári János, a
Háry Estély két világsztárral az Operában
2017.02.15.
Ildebrando D'Arcangelo olasz basszbariton és Aleksandrs Antonenko lett tenorista lesznek a sztárvendégei a Háry Estélynek február 25-én a Magyar Állami Operaházban - közölte az intézmény.
Jethro Tull-koncert szombaton a Budapest Kongresszusi Központban
2017.02.14.
Ismét Magyarországon ad koncertet Ian Anderson és a Jethro Tull. A legendás brit progresszív folkrockzenekar klasszikus dalai most szombaton a Budapest Kongresszusi Központban (BKK) hangzanak el a fuvolás-énekes vezetésével.
Cseh Filmkarnevál - Idén négy helyszínen várják a közönséget
2017.02.11.
Idén már négy helyszínen, Budapest mellett Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is várják a cseh filmek rajongóit a Cseh Filmkarneválra, amelyen a legfrissebb és legfigyelemfelkeltőbb alkotásokat mutatják be február 22. és
Február 26-án újra Magyar Filmhét
2017.02.10.
A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia Egyesület 2017. február 26. és március 5. között rendezi meg a Magyar Filmhetet és azt követően a Magyar
Elkezdődött a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
2017.02.09.
A roma származása miatt üldözött gitárművész-zeneszerző, Jean Baptiste "Django" Reinhardt életét feldolgozó francia alkotás, a Django világpremierjével elkezdődött csütörtök este a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes
Május közepéig lehet nevezni a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra
2017.02.08.
Május 20-ig várják a nevezéseket az idei Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra, amelyet október 12. és 15. között rendeznek meg a szolnoki Tisza Moziban - közölte Demeter István fesztiváligazgató, a mozi ügyvezetője.
Magyarországon először digitális kép technikus oktatás indul!
2017.02.06.
A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a 21. század filmkészítés egyik legizgalmasabb szakmunkájának képzése indul a HSC Stábiskolában. A DIT a kamera csapatok egyik legfelelősségteljesebb munkáját végzi, a rögzített anyagok kezelését,
Reformáció 500 Filmnapok
2017.02.04.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Reformáció Emlékbizottság közreműködésével február 9. és 12. között rendezik meg a Reformáció 500 Filmnapokat. A műsorra tűzött filmek – melyek közül több először látható Magyarországon
Mitem - 11 országból 24 előadás a nemzetközi színházi fesztiválon
2017.01.28.
Tizenegy országból 24 előadást láthat a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Mitem) közönsége április 12. és 30. között Budapesten.
A Grammy-díjas Chanticleer énekegyüttes ad koncertet a pécsi Kodály Központban
2017.01.27.
A kétszeres Grammy-díjas San Franciscó-i Chanticleer énekegyüttes ad koncertet január 31-én a pécsi Kodály Központban - közölte az esemény szervezését bonyolító Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
