Jump to content

Boldogasszony kiállítás nyílik a kassai Rovás új székházában

2017. 10. 01. 14:20

Csütörtökön nyílik meg az első tárlat a kassai Rovás művészeti csoport új székházában, amely a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony-vándorkiállításával debütál - tájékoztatta az MTI-t Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója szerdán.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által létrehívott tárlat az összetett és sokrétegű Boldogasszony-képről kíván kortárs művészi olvasatot adni, úgy, hogy közben újrafogalmazza azt és megpróbálja beágyazni a közösségek mindennapi életébe is - mondta Kovács Ágnes a tárlatról, amely felett Áder János államfő vállalt fővédnökséget. 

A Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója által összeállított kiállítás a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 jeles magyar művészének alkotásaiból, képekből és szobrokból áll. Az alkotások között, mások mellett Jankovics Marcell, Makovecz Imre, Kő Pál, Keresztes Dóra és Aknay János művei is megtalálhatók.

A tárlat több oldalról világítja meg a Boldogasszony, azaz Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát, ugyanakkor a Mária-kultusszal a magyar összetartozást is jelképezi az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában élők között.

 "A tárlat mindezeken túl a jubileumi Mária-évben arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyarság ismét a kereszténység védőbástyájává válhat" - mondta Kovács Ágnes.

A Boldogasszony-kiállítás az első rendezvény lesz a Rovás művészeti csoport új székházában, a Magyar Jelenlét Házában, és egyben afféle előrendezvénye lesz az ünnepi megnyitónak is, amit október 24-én tartanak. A már évek óta színvonalas magyar és helyi kötődésű programok sorát megvalósító kassai magyar szervezet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából jutott új székházhoz.

(Forrás: MTI)