Mindenekelőtt fontos tisztázni: a 61 éve Hollandiában megalapított, évente megrendezett World Press Photo egy világot bejáró vándorkiállítás, mégis kiváltság, ha láthatjuk. Jó néhány esetben ugyanis a fényképek közt az adott ország vezetése talál olyat - többnyire egyetlen egyet - , amelyet saját kultúráját tekintve túlságosan "kényesnek" tart. Hogy csak egy példát mondjunk, a tavalyi gyűjtemény egyik első díjas képét, amely egy meleg párt ábrázolt, Katarban ki akarták hagyni a tárlatból. A WPP független bizottsága azonban soha nem megy bele a fényképek hiányos kiállításába, mert ez a cenzúrával lenne egyenlő.

Az tehát, hogy mi minden évben láthatjuk a világ előző évben készült legzseniálisabb felvételeit, ajándéknak tekinthető.

De miért übereli az idei sorozat az összes eddigit számunkra? Nos, először is nem kisebb okból, mint hogy a Pulitzer-díj megalapítása óta, azaz száz éve először magyar fotósok is megkapták az újságírói szakma eme legrangosabb elismerését! Ezeket a győztes fotókat is megnézheted a kiállításon.

Két büszkeségünk, a Reuters-nek dolgozó Szabó Bernadett és Balogh László képeiből talán láttál már néhányat - legnagyobb eséllyel tavaly nyáron, amikor a szerb-magyar határon lencsevégre kapott menekültek képei még a Facebookot is többször bejárták. Ezeket a műveket két díjazottunk többi alkotásával együtt teljes nagyságukban böngészheted végig az Emberár címre keresztelt kísérőkiállítás keretében, ami, mint elnevezése is sejteti, teljes egészében a menekültekről szól.

S itt következik a második ok, amiért látnod kell az idei szériát: a felvételek közt ez alkalommal megmutatkoznak olyanok is, amelyek egyáltalán nem a ma megszokott technikával készültek.

Egy japán fényképész, Kazuma Obara a csernobili katasztrófa sújtotta Pripjatyban talált, 1990 előtti színes filmeket használta fotói elkészítéséhez. Ennek a teljesen egyedi ötletnek a végeredményét is láthatod.

A harmadik ok, amiért nem hagyhatod ki a most nyíló kiállítást, az, hogy olyan meghökkentő helyszínekre repít el, amelyeket valószínűleg soha nem fogunk látni a saját szemünkkel.

Kimagaslik ezek közül David Guttenfelder észak-koreai képsorozata. A rettenetesen elzárt és mindenütt ellenőrzött államba ugyanis nem hogy a külföldi sajtó nem nyerhet betekintést, de még a belföldi újságírók keze is nagyon szigorúan meg van kötve. Az amerikai Guttenfelder egyike azon kevés kivételezetteknek, akik egy ideig készíthettek ott felvételeket.

A WPP csütörtök délutáni, budapesti megnyitóján több fontos gondolat hangzott el a kiállítás magyar és holland szervezőinek, bíráinak szájából. Bombera Krisztina televíziós újságíró - aki 2001-ben az ikertornyok elleni terrortámadásnak is a közelében volt - legfőbb gondolata "a mások életének megnézése" volt, ami nem kukkolás, sem bámulás, hanem ítélkezés nélküli megtekintés. A Holland Királyság Nagykövetségétől érkezett Molenberg Elzo ezzel egyetértve azt emelte ki: a megtévesztések korában az igazmondás forradalmi tettnek számít.

Az ide beválogatott művek márpedig kőkeményen megmondják az igazságot.

Ja, és hogy mi a +1 ok? Természetesen a budapesten élő, ausztrál Warren Richardson röszkei fotója, amelyamely a 2016-os World Press Photo nagydíját nyerte el.