A művész április 22-én Szentendrén nyitja meg A Holt-tenegeren túl című kiállítását. A felavatott emlékmű annak a több százezer zsidó és nem zsidó honfitársunknak állít emléket, akiket munkatáborokba vezéreltek a második világháború idején. Sorsuk alig különbözött a koncentrációs táborokba zárt társaikétól. Az első gettót 1944. április 16-án, pészah első vasárnapján állították fel Kárpátalján, amivel kezdetét vette a magyar történelem egyik legszégyenteljesebb időszaka. Zsidó származású magyar állampolgárokat zártak gettóba, majd hurcolták őket haláltáborokba.

Az emlékmű alkotója, a magyar származású Dan Reisinger édesapja maga is munkaszolgálatban hunyt el, ezért a művész számára különösen jelentős az emlékmű. A Kultúra.hu-nak elmondta: 12 éve fogalmazta meg először elképzelését arról, hogy emlékművet állítsanak a tragédiának, és a koncepció is megszületett már akkor. „Az emlékmű szimbóluma azoknak, akik egyszerűen eltűntek, köztük az édesapám is. Azért kilenc figura látható az alkotáson, mert a munkaszolgálatok büntető tizedelésein tíz kiállítottból egyet lelőttek” – fogalmazott. A művész az április 22-én a Szentendrei Régi Művésztelepen megnyíló, A Holt-tenegeren túl című kiállításáról is mesélt: ott nem a grafikai, a tervezői munkáit, hanem rajzait tekinthetjük meg, amelyek a Holt-tengertől kezdve egy absztraktig kalauzolnak minket. „Mindig is elbűvölőnek tartottam a Holt-tengert, személyes, vizuális kapcsolatom van vele. A mostani emlékművel azonban csupán a holt kifejezés kapcsolja össze a majd Szentendrén látható örömteli, színes rajzokat” – mesélt arról, mit is állít majd ki a festők városában.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Dan Reisinger emlékműve hűen tükrözi a történelmet, és történelmi igazságot szolgáltat az áldozatoknak. Az emlékmű segít, hogy ismét azzal a témával foglalkozzanak, amely hosszú éveken át a történelem margójára szorult – mutatott rá. Ilan Mor köszönetet mondott a kormánynak, hogy támogatta az emlékmű felállítását, újabb tanúbizonyságát adva elkötelezettségének. „Ez az emlékmű az Izrael-díjas tervező személyes győzelme is: ő adta az indító löketet ahhoz, hogy történelmi igazságot szolgáltatva helyére kerülhessen a mű” – mondott köszönetet a művésznek is.

A Teleki tér, ahol felállították az emlékművet, a magyarországi holokauszt egyik szimbolikus helyszíne – mondta el Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere. „Szimbolikus, hiszen 1944-ben Józsefváros a budapesti zsidó élet egyik központja volt, ezért mélyen érintette városunkat ez a fájdalmas időszak. 72 év telt azóta, hogy több százezer honfitársunkat hurcolták el és gyilkolták meg a náci terror idején, a holokauszt pusztítását mégsem tudtuk igazán feldolgozni. Ami történt, a józan gondolkodás számára máig felfoghatatlan. A feldolgozás ráadásul a rendszerváltásig szinte lehetetlen volt” – foglalta össze az alpolgármester.

„Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört!” – kezdte megemlékezését Radnóti Miklós Negyedik ecloga című versének néhány sorával Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Beszédében a zsidó lakosság második világháború idején átélt szenvedéseit mutatta be. „A zsidótörvények sorában a munkaszolgálat fogalmát egy 1939-es törvény vezette be: a magyar zsidóság katonaköteles részének a hadsereg keretei közé sorolását rendelve el, amely lényegében más nemzetiségűekkel: cigányokkal, kommunistagyanús egyénekkel együtt a zsidók megalázását, majd elpusztítását célozta meg. „Eleinte a munkatáborok itthon működtek – textilmérnök édesapám a kunmadarasi repülőtér építésén kubikolt –, de hamar létrejöttek az észak-erdélyi, a dél-szlovákiai, a bácskai és a kárpátaljai táborok is. Odafigyeltek a részletekre, hiszen 1941-ben az első világháború zsidó tisztjeit megfosztották tiszti rangjuktól, harctéren szerzett kitüntetéseiktől és egyenruhájuktól. Tették ezt akkor, amikor az orosz frontra vonuló kétszázezres második magyar hadsereghez ötvenezer munkaszolgálatost osztottak be fegyvertelenül, előbb katonai, majd civil ruhában. Zsidó értelmiségieket: orvosokat, tanárokat, jogászokat vittek ki a harcoló alakulatok kiszolgálására, kiképzés nélkül, gyakran aknák szedésére. A tisztek többsége követte a nagykátai katonai kiegészítő parancsnokság hírhedett parancsnokának utasítását: <akkor végeztek jó munkát, ha minél kevesebben jönnek haza belőlük>. Azonban 1942 szeptemberében Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos lett a honvédelmi miniszter, aki szembesült a munkaszolgálatosok tragikus sorsával és több intézkedéssel igyekezett a helyzeten változtatni, elsősorban a behívottak életkor-korlátozásával és az ellátás javításával. Ám a lényeg nem változott. A Don-kanyar, Voronyezs, Dorosic sok ezer áldozatának sorsára jutott az 1943 őszén a szerbiai Bor város rézbányáiba vezényelt több mint hatezer munkaszolgálatos. A túlélők többsége számára 1944 ősze hozta el a tragikus véget. Erőltetett menetben Belgrádon, Újvidéken, Zomboron és Mohácson át német koncentrációs táborokba vitték az utat túlélőket, míg másokat Baja után, Szentkirályszabadján és Győr környékén pusztították el. Az infernó azonban nem ért véget. A nyilas hatalomátvétel a munkaszolgálatosok helyzetét még kilátástalanabbá tette. Ők a 16 és 60 év közötti zsidó férfiak bevonultatása mellett a 16 és 40 év közötti nőket, köztük édesanyámat, is elindították Bécs felé erődítési munkák végzésére. A nyilasok mintegy ötvenezer zsidót adtak át a németeknek: egyeseket gyalogmenetben hajszolták nyugatra, míg másokat itt, a józsefvárosi pályaudvaron vagonírozták be, és indítottak a szinte biztos halálba.”

Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke kifejtette: a budapesti zsidóság emlékeiben a Teleki tér minden esetben jelen van, ezen a helyen ezerszámra haladtak át a zsidóság tagjai a kilátástalan jövő felé. Korábban pedig ez volt a budapesti zsidóság egyik fő központja – idézte fel. Mint mondta: ezen a helyszínen ártatlan emberek rohantak vesztükbe, életüket hátrahagyva mentek a bizonytalanságba. Az emlékmű űrt tölt be, hiszen nemcsak a munkaszolgálatosokról emlékezik meg, hanem örök emléket állít azoknak, akik ezen az útvonalon vonultak a halálba, a bizonytalan jövőbe – fogalmazott.

Dan Reisinger magyar származású izraeli grafikusművész, képzőművész a mai Szerbia területén lévő Magyarkanizsán született 1934-ben. Tizenévesen partizánként harcolt a világháború alatt, majd 1949-ben kivándorolt Izraelbe, ahol elvégezte a Bezalel képzőművészeti akadémiát. Ezt követően Brüsszelben és Londonban élt, majd visszatért Tel Avivba, ahol saját stúdiót alapított. Munkáit a világ számos pontján mutatták be kiállításokon, nevéhez plakátok és grafikai tervek, naptárak, csomagolástervek és logók fűződnek. Legismertebb munkái az El Al légitársaság logója vagy a Yad Vashem, a holokauszt áldozatainak emlékére létrehozott múzeum falát díszítő 50 méter hosszú alumíniumrelief. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2009. április 13-án Dan Reisingert címzetes egyetemi tanári címben részesítette.