Jump to content

Gyerünk a mikrofon elé!

2015. 11. 02. 09:00

Igazi péntek esti hangulatra vágysz? Olyan programra, ami színvonalas és szórakoztató egyszerre? Szeretnél bulizni, jó koncerteket hallgatni, beszélgetni, de szívesen be is kapcsolódnál a zenélésbe? Az Open Mic Nights koncertsorozatot neked találták ki! Amatőr és profi zenekarok váltják egymást – egy este akár tíz-tizenöt koncertet is végigülhetsz, és könnyen meglesheted a jövő nagy zenekarait még pici korukban.

A Bem moziba idén ősszel is érdemes ellátogatni minden második pénteken: tele lesz lelkes kezdő és haladó zenészekkel, és még annál is több nézővel – akikről az este végére kiderül, hogy talán mégsem csupán nézők. Ha közönség soraiból felállva átvándorolsz a vetítőterembe, egészen biztos, hogy a színpadon ülve fog zenélni három-négy olyan ember, aki aznap este hivatalosan nem ad koncertet. És ezek a zenélgetések általában legalább annyira izgalmasak, mint az „igazi” színpad történései.

Az mondtam, hogy jó zenét játszanak – de hogy ítélhetem én meg, hogy kinek mi tetszik? Sehogy, nem is teszek ilyet. A jó zene ugyanis itt nem azt jelenti, hogy az én kedvenc műfajomat játsszák egész álló este. A legkülönbözőbb stílusok és a legkülönbözőbb hangszerek váltják egymást a közönség előtt – sorjában basszusgitár, viola da gamba, tangóharmonika és égő nagybőgő.

Nem, nem volt baleset, a hangszert szándékosan gyújtották fel, és nem lett semmi baja. Ha hallottatok már a Dynamite Dudes nevű zenekarról, most biztosan az ő képük ugrott be – ekkora őrültségekre csak ők képesek. Így van, az előző Open sztárfellépője ez a banda volt, de minden alkalommal újabb és újabb zenekar van meghívva főszereplőnek – november hatodikán az Aurevoir csapata fog elkápráztatni minket.

Ha pedig minden együttest meghallgattunk már a műsorból, az estének akkor sincs vége! Következik a jam session, ahol mindenki megcsillogtathatja a tudását, és akár olyanokkal is együtt zenélhet, akiket nem ismer – új csapatok alakulhatnak, akik a legközelebbi Open Mic Nighton már talán együtt lépnek fel.

gL

(Forrás: kulturmozaik.hu/Fotó: facebook.com)