Jump to content

Óriási siker a Csontváry-kiállítás

2015. 07. 28. 09:35

Már csaknem 10 ezren látták a Honvéd Főparancsnokság épületében július 5-én nyílt A magányos cédrus - Csontváry géniusza című kiállítást. Amennyiben az eddigi látogatottság megmarad, akkor a tárlat az elkövetkezendő fél évben elérheti a 150 ezres látogatószámot is.

A tavaly felújított Honvéd Főparancsnokság két szintjén, 17 teremben Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája tekinthető meg, amelyek körülbelül 40 százaléka Pécsről érkezett, de kölcsönöztek képeket a Magyar Nemzeti Galériából és magángyűjtőktől is.

A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet.

A bemutatóhoz reprezentatív angol-magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztató füzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, amelynek anyagából szintén kötet jelenik meg.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:mti)