Jump to content

Ma rendezik a Cirkuszok éjszakáját

2015. 07. 18. 19:02

Ma este rendezik meg Budapesten és öt vidéki helyszínen a Cirkuszok éjszakáját, amelyen a társulatok látványos előadásokkal és különleges attrakciókkal várják egész éjszaka a közönséget.

Budapesten a Hősök terén görkorcsolyás eseménnyel nyílik meg szombaton a Cirkuszok éjszakája. A Fővárosi Nagycirkusz művészei és a Magyar Görkorcsolya Szövetség versenyzői tartanak bemutatót a helyszínen, utána pedig a görkorcsolyával érkező közönséggel együtt rendeznek flashmobot.

A tervek szerint a megnyitó fő látványossága egy helikopterrel magasba emelt artista levegőszáma lesz, amelyre eddig csak egyszer volt példa; 1963. május 1-jén egy artista házaspár trapézszámát láthatták az érdeklődők a levegőben.

A Fővárosi Nagycirkuszban a megnyitó után a négy földrész művészeit felvonultató, Circussimo című műsor mellett többek között a Baross Imre Artistaképző növendékei és a Békéscsabai Jókai Színház táncosai várják az érdeklődőket, akik a cirkuszi produkciók mellett musical betétdalokat is hallhatnak Gubik Petra, Liszi Melinda, Gábor Anita, Harcsa Boglárka és Balázs Csongor előadásában.

Az utazó cirkuszok Zamárdiban, Balatonlellén, Révfülöpön, Balatonszéplakon és Debrecenben is várják a műfaj kedvelőit.
A lellei Napfény strandon szombaton a Magyar Nemzeti Cirkusz négy afrikai elefántja mártózik majd meg a Balatonban kora délután, este pedig a társulat meglepetés fellépőkkel várja a vendégeket.

Az Eötvös Cirkusz Debrecenben a Legenda című előadással, színes programokkal és tűzijátékkal készül, Zamárdiban pedig a Richter Flórián Cirkusz jelentkezik bővített műsorral, 20 tagú fúvószenekarral, valamint két musical- és operettszínész vendéggel.
Siófok Balatonszéplak városrészében az Exit Cirkusz az idei évad műsorával, az 5 tonnás elefántot, Mosly-t felvonultató Cirkusz az egész világ című produkcióval, a Magyar Légtornász Egyesület látványos showjával, tűzzsonglőrökkel és meglepetésekkel várja az érdeklődőket, Révfülöpön pedig a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola artistának tanuló végzős diákjai tartanak bemutatót.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:revizoronline.com)