Egy hét múlva kezdődik az Egri Bikavér Ünnepe

Ismét megrendezik az Egri Bikavér Ünnepét: július 9. és 12. között az Érsekkertben 32 borászat 119 féle borával, 19 étterem ételeivel, valamint számos koncerttel és kísérőprogrammal várják a látogatókat - hangzott el a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán Egerben.
Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta: a Bikavér ünnep a borvidék és a város legjelentősebb, de országos viszonylatban is kiemelkedőnek számító boros rendezvénye. Felidézte: az egri borászok a világ legjelentősebb borversenyén, Bordeaux-ban idén is kiemelkedően szerepeltek, 31 éremmel tértek haza.
Idén minőségében és formájában is megújul a rendezvény hivatalos kóstolópohara. Az Egri Bikavér története több mint száz esztendőre nyúlik vissza, mikor Grőber Jenő egri szőlő- és bortermelő a századelőn először megalkotta ezt a vörös cuvée-t. A Bikavér ünnep különlegességét az adja, hogy az itt felvonultatott minden bikavérhez a borgasztronómusok külön ételeket készítenek. A Magyar Gasztronómiai Szövetséggel kötött együttműködés értelmében pedig a bor-étel párosítások harmóniájáról szakemberek mondanak véleményt.
A Bikavér-ünnepet - a történelmi belváros akkor még csak tervezett felújítása miatt - öt éve költöztették ki az eredeti helyszínéről, a Dobó térről az Érsekkertbe. A rendezvény népszerűsége időközben tovább nőtt, tavaly már mintegy 40 ezer látogatót vonzott. A napi 8-12 ezer vendéget pedig még a mostanra megújult belvárosi térsor sem lenne képes kiszolgálni, így a fesztivál marad az Érsekkertben. Ugyanakkor a tervek között szerepel, hogy jövőre egy másik boros rendezvénynek adna helyet a város központi tere.
A négynapos fesztiválon két helyszínen is lesznek zenei programok. Az Egri Bikavér színpadon pénteken Majsai Gábor, az Intim Torna Illegál és a Három Díva nevű formáció lép fel Bangó Margittal, Rácz Katival, valamint Szulák Andreával. Szombaton a Benkó Dixieland Band, vasárnap pedig az egri utcazenészek versenyének győztese, a Band of Streets ad koncertet. Az Egri Csillag színpadon dj-k és különböző formációk váltják egymást. Itt lesz mások mellett Antonia Vai, Szeder, a Zanzinger és a Gustave Tiger is, pénteken pedig a Popméter csapat vendégei állnak a közönség elé. Idén is van külföldi vendége az Egri Csillag színpadnak: pénteken fellép a Lime Crush nevű bécsi banda. A kísérőprogramok sorából kiemelkedik a traktorok és veterán járművek szombaton 16 órakor kezdődő felvonulása.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:tozsdeforum.hu)
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
