Jövő pénteken kezdődik a Győrkőcfesztivál

Tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket Győrben, a nyolcadik alkalommal tartandó Győrkőcfesztiválon. Az esemény július 3. és 5 között kerül megrendezésre és ez idő alatt ismét játszótérré alakul a belváros és idén a Dunakapu tér is bekapcsolódik a program helyszínek közé. A fesztiválnyitó a felújított téren Szalóki Ági koncertje lesz, amely pénteken 19 órakor kezdődik, ezután Borkai Zsolt polgármester átadja a város kulcsát a gyermekeknek, a nap pedig tűzijátékkal zárul.
Szombattól ismét pancsolóvá változik a Széchenyi tér: a csónakázótavakban pedállal hajtható kis csónakokat, vízi dodzsemeket és vízi hengereket lehet kipróbálni, a KRESZ-pályán pedig a közlekedési szabályokkal ismerkedhetnek játékos formában a legkisebbek.
A Kazinczy utcában társasjátékokkal és logikai játékokkal lehet majd a játszani, emellett a Győrkőc Rendőrőrsön a rendőrök felszereléseivel és a rendőrautóval is meg lehet ismerkedni. A Hadtörténeti Múzeum pedig az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt használt fegyvereket mutatja be szintén játékos formában. A Bécsi kapu téren kalózhajóra lehet majd felmászni, a Mesepostán a levélfeladást, bélyegzést, vásárlást és űrlapkitöltést lehet kipróbálni, a ParaParkban pedig egy játékbombát hatástalaníthatnak a gyermekek. A Zeichmeister utcában a környezetvédelem és az energiatakarékosság gyakorlati példáit mutatják be és felállítanak egy hintahajót is, amelyre ötszáz gyermek fér fel egyszerre.
A Várágyúknál a magyar gyermekirodalom költőivel, meseíróival, mint Varró Dániellel, Tóth Krisztinával, Szabó Borbálával, vagy Szabó T. Annával találkozhatnak a kicsik, akik az előadások mellett saját mesekönyveiket is elkészíthetik. A Vársétányon logikai játékokat próbálhatnak ki, népi és fejlesztő játékokkal ismerkedhetnek, rajzolhatnak, festhetnek és hajtogathatnak a gyerekek. A Rába kettős hídja Szivárványhíddá változik, ahol kézművesek és társasjátékok, a Radó-sziget nyugati részén pedig a Győrkőcolimpia várja a legkisebbeket. Ez utóbbi helyszínen atlétika, úszás, grundbírkózás, utcai kosárlabda, váltófutás, kézilabda, labdarúgás és vízilabda sportágakban lehet majd versenyezni. A Meseszigeten gólyalábasok lesznek, emellett többek között a Bóbita Bábszínház A bűbájos lakat, az Árgyélus Színház pedig a Szőlőszem Kálmán című bábjátékokat mutatják be, emellett reneszánsz és vitézi játékokon, lovagi tornákon és lóversenyeken vehetnek részt a gyermekek.
A Radó-sziget keleti részében rendezik be ismét a Győrkőcfalut, ahol három éves korig ajánlják a szervezők a programokat. Lesz Babakert, ahol csúszdázni és kúszni-mászni tudnak majd a legkisebbek, emellett különböző foglalkozásokat tartanak szülőknek a családi művészeti nevelésről. A Mihálkovics sétányon kalandpark, mászófal, plasztik gömb és reflex kapu lesz, az Ökoligetté változó Bercsényi ligetben pedig a háziasított állatokkal, többek között libákkal, disznókkal, bárányokkal és szamarakkal, valamint Kuka Bercivel, a Győr-Szol Zrt. manójával lehet találkozni. A tavalyi Győrkőcfesztiválon mintegy húszezer gyermek vett részt.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:ezisgyor.blogspot.hu)

Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.