Jump to content

André Kertész fotói a Mai Manó Házban

2015. 05. 29. 13:18

André Kertész Szigetbecsére hagyott 119 fotóját és a világhírű fotográfusról szóló filmeket, interjúkat, dokumentumokat mutat be a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház André Kertész és Szigetbecse című, péntektől látogatható kiállítása.

A Kertész Andor néven született fotográfus már felnőttként emigrált Párizsba, majd az Egyesült Államokba; mindent, amit a fényképezésről tudott, Magyarországon tanulta - emlékeztetett a kiállítás pénteki sajtóbejárásán Kincses Károly kurátor.

Mint hozzátette, a Budapesten felnőtt Kertész gyermek-, majd fiatalkorában anyai rokonait látogatni járt a Csepel-szigeti Szigetbecsére, ahová még halála előtt egy évvel, 1984-ben is ellátogatott. Ezután adományozta a falunak 120 eredeti felvételét - melyek közül egy időközben elkallódott -, ez az anyag képezi a Mai Manó Ház kiállításának gerincét.

Kincses Károly elmondása szerint Kertész fiatalkori Csepel-szigeti képein visszaköszön az a tájélmény, amely később egész életművére jellemző volt. Az első terem szigetbecsei felvételei közül egymás mellé került például egy 1913-ban és 1984-ben ugyanott készült képpár, amely mutatja, hogy Kertész fotográfiai látásmódja milyen hamar kialakult.

A második egység három terme André Kertész első világháborús és magyarországi felvételeit gyűjti egybe: a képek megidézik többek között a frontkatonák mindennapjait, a 1910-es, 1920-as évek Tabánját, Budafokját, Ráckevéjét vagy Esztergomját. A Szigetbecsének adományozott anyagban helyet kaptak későbbi, Párizsban és New Yorkban készült képek is, ezekkel az emeleten találkozhatnak a látogatók, a Kertész 1984-es magyarországi látogatását megörökítő képek mellett.

Spéder Zsófia társkurátor elmondta, hogy az október 4-ig látogatható kiállításhoz egy dokumentumfilmet is készítettek, amelyben André Kertész alakját idézik fel az őt egykor ismerő magyar pályatársak.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:origo.hu;mti)