Jump to content

Könyvhét - 10 napon át tart a seregszemle Székesfehérváron

2015. 05. 28. 12:05

Június 1-jétől tíz napon át tart Székesfehérváron a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok: a rendezvényen könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, egyéb kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

Brájer Éva alpolgármester a programsorozatot felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei esemény díszvendége Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus és Faludi Ádám író, költő lesz.

Az alpolgármester emlékeztetett, hogy 2013-ban, a Szent István Emlékévben a könyvhét országos megnyitója a városban volt, azóta az önkormányzat támogatásával kiemelt nagyrendezvénnyé vált és magas színvonalú kulturális programokat kínál az esemény. Mint mondta, nagy figyelmet szentelnek a könyvhétnek, pedig a küldetés nem egyszerű. „Az olvasás fontosságát a mai világ információözönében nem könnyű bebizonyítani” - fogalmazott.

Bobory Zoltán író, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, az ukrajnai események miatt különösen fontos a kárpátaljai magyarságnak, hogy segítenek nekik az anyaországban élők. Éppen ezért jótékonysági könyvvásárt tartanak, a befolyó összeget pedig a kárpátaljai magyar irodalmi közösségnek szánják és az Együtt irodalmi folyóirat megmentésére fordítják.

A tíznapos rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója június 4-én lesz, de már azt megelőzően is lesznek programok a város különböző pontjain. Szombatig a Városház téren a kitelepülő könyvtárak, könyvesboltok bemutatókkal egybekötött dedikálásai, illetve koncertek, színházi előadások biztosítják majd a tartalmas időtöltést.

Olyan ismert költők, írók látogatnak Székesfehérvárra, mint Szentmártoni János, Domonkos László, Lőrincz L. László, Kollár-Klemencz László, Müller Péter és Vámos Miklós.

A legfiatalabbakat Gubás Gabi színésznő interaktív mesével, a Ziránó Színház a Babszem Jankó, a Szabad Színház a Szegény Tóbiás című előadással szórakoztatja, koncertet ad a Zabszalma együttes és a Kiskalász zenekar, de lesz mesetablet-bemutató is.

A Városház téri színpadon fellép a Blahalouisiana, a Kávészünet, a Zombori zenekar és a Szőke Nikoletta Quartet. Június 8-án a Vodafone Sportcsarnokban a Virtuózok fiatal tehetségei az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kíséretében mutatkoznak be a Komolyzene, ahogyan még sosem láttad elnevezésű gálaesten Werner Gábor vezényletével.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:vers.hu)