Jump to content

Pünkösdi programok a Szennai Skanzenben

2015. 05. 22. 11:07

Pünkösdi királyválasztás, ügyességi próbatétel, gyöngykaláris készítés, ételkóstoló, számos kézműves program, pajta portéka, bábelőadás és hagyományos magyar népzene várja a látogatókat a Szennai Skanzenben május 25-én - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Pünkösd hétfőjén délelőtt a Ládafia Bábszínház előadásában Az ördög 9 kérdése című bábelőadást láthatják a Kaposvárhoz közeli falu szabadtéri néprajzi múzeumába látogatók, délután pedig a Tallabille zenekar koncertje gondoskodik a jó hangulatról.

A szervezők nemcsak előadásokkal, hanem próbatételre hívó versennyel, kézműves foglalkozással is várják a vendégeket. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt több állomást végigjárva kell ügyességükről, kitartásukról tanúbizonyságot tenni, hogy a végén eldőlhessen, hogy ki a legügyesebb, ki lesz a pünkösdi király. Ezalatt a leányok elkészíthetik a pünkösdi királyné gyöngykalárisát és a májusfát is kitáncolják a helyéből.

A változatos programok mellett a látogatók frissen sült pünkösdi perecet is kóstolhatnak, valamint kedvükre válogathatnak a zselici termelők és kézművesek míves portékái közül.

(Forrás:kluturmozaik.hu;mti/Fotó:kaposvar.hu)