Jump to content

4 földrész cirkuszművészei a Fővárosi Nagycirkusz új műsorában

2015. 04. 02. 11:34

Amerikai trapézmutatvány, kínai lábikáriaszám, orosz hintaprodukció és az etióp "kaucsuklány" is látható lesz a Fővárosi Nagycirkusz Circussimo című új műsorában, amelyet szombattól augusztus 30-ig láthat a közönség - mondta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatója a bemutatót beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

Kriza Zsigmond úgy fogalmazott: a műsor minden produkciója világklasszis szám, de közülük is kiemelkedik az amerikai Farfan Troupe kereszt-trapézakrobataszáma, amelynek világpremierjét Budapesten tartják, a kínai Santung (Shandong) csoport kimagasló egyensúlyérzéket igénylő lábikáriaprodukciója, valamint a nyolc artistanőből álló orosz Szkokov csoport hintaszáma.
Az igazgató kiemelte továbbá Rich Metiku etióp artista több nemzetközi cirkuszfesztiválon díjazott produkcióját, amelyben a "kaucsuklány" különleges hajlékonyságát mutatja be a magyar nézőknek.Ezen kívül a programban lesznek még fókák, akrobaták, zsonglőrök, és görkorcsolya-virtuózok is.

"Ez a műsor egy köszönet a közönségnek, hogy újra felfedezte és megszerette a cirkuszt" - hangsúlyozta az igazgató. Kriza Zsigmond arról is beszélt, hogy április 18-án újra megrendezik a már hagyományosnak mondható városligeti cirkuszparádét, amelynek keretében a Circussimo műsor szereplői mellett szambatáncosok, oldtimer autók, lovashuszárok és mazsorettek is átvonulnak majd a Városligeten a Hősök terére, hogy így népszerűsítsék a cirkusz műfaját.

Mindezek mellett az intézmény idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, valamint július 18-án a fővárosban és a balatoni sátras cirkuszi helyszíneken is megtartják a Cirkuszok éjszakáját, amelyre különleges műsorokkal várják a látogatókat.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:panoramio.com;jegy.hu)