Jump to content

Még több épület a Budapest100-on

2015. 02. 26. 18:26

Idén már nemcsak az 1915-ben épült házakat ünnepli április 18-án és 19-én a Budapest100 sorozat, hanem az esemény ötödik évfordulójához kapcsolódva az 1911-1914 között épült házak, műemlékek és építmények csatlakozására is lehetőség nyílik.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében megvalósuló programhoz minden olyan lakóépület vagy intézmény is csatlakozhat, amelynek az építése kapcsolódik az 1911-15 közötti évekhez, például ezekben az években kapta meg az építési engedélyét, tették le az alapkövét, vagy avatták fel.

A KÉK művészettörténész kutatói levéltári anyagok alapján elkészítik az adott évek százéves házainak listáját, majd önkéntesek felveszik a kapcsolatot a lakóházakkal és intézményekkel. A Budapest100 hétvégét több lakó- és önkéntes-találkozó előzi meg, amelyeknek célja a közös gondolkodás, ötletátadás és tájékoztatás.

A nemzetközi sajtóban több helyen is elismert Budapest100 programjain 2014-ben csaknem 20 ezren látogató vett részt.

További érdekességekért kérjük, keresse fel Facebook oldalunkat!

(fotó: hazforum.hu, forrás: MTI)