Jump to content

Új előadások a Szegedi Szabadtéri Játékokon

2015. 01. 08. 11:26

Időarányosan a tavalyi rekordévnél is több jegy és bérlet kelt el a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjára, ezért újabb előadásokat hirdettek meg a legnépszerűbb darabokra – jelentette be Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti igazgatója szerdán a Tisza-parti városban.

A tavalyi legnagyobb sikert a Mamma Mia! aratta. Az ABBA-musicalre idén szinte minden belépő elkelt, ezért egy újabb előadást iktattak be július 16-ára – mondta a Kossuth-díjas táncművész a fesztivál sajtótájékoztatóján.

A nyomorultak ősbemutatója harminc évvel ezelőtt volt és a darabot rá három esztendővel Szegeden is láthatta a közönség. Ez a musical is rendkívül népszerű, így az eredetileg meghirdetett öt előadás helyett hat alkalommal játsszák majd a Dóm téren – közölte a szakember.

A művészeti igazgató elmondta, hogy az idei évadra – részben a karácsonyt megelőző országos kampánynak köszönhetően – a tavalyinál 10 százalékkal több belépő kelt el, összesen 20 ezer jegy és bérlet talált gazdára. Hozzátette: a bérletek elsősorban a szegediek körében népszerűek.

Herczeg Tamás igazgató úgy nyilatkozott, hogy a Dóm rekonstrukciója még folytatódik, ezért a színpadot 2014-hez hasonlóan újra a Dómmal szemközt állítják föl. A fesztivál kezdetére a felszíni munkák azonban már befejeződnek, így lehetőség nyílik arra, hogy fejlesszék a közönséget kiszolgáló létesítményeket.

(fotó: pannonrtv.com, forrás: MTI)