Az önemésztő művész 49 éves korában, tizenöt évig húzódó betegség után, 1984. október 21-én távozott az élők sorából. A Jászai Mari-díjat 1970-ben, a kiváló művész címet 1984-ben, a Kossuth-díjat csak jóval halála után, 1990-ben kapta meg a 20. század egyik legnagyobb magyar színésze.

Őze Lajos magáról: „Sokszor írták rólam, hogy a végleteket keresem. Ezt természetesnek tartom. Egész egyéni életemet, környezetemet is a végletek jellemezték. Íme, egy családi példa: apám úgy tudott jó estét köszönni, hogy a lélegzetünk is elállt tőle. Ó, ha ezt tudnám játszani egyszer! A köszönését, a tekintetét, az indulatait. Ahogy megállt, és vártunk – mi lesz tovább? Majd kiderült, hogy semmi, csak egy kis bosszúság érte. Ha vígjátékot játszom, mindig eszembe jut ez a dermesztő pillanat.”

„Soha nem kértem és soha nem adtam vissza szerepet. Amit rám osztanak, azt megpróbálom megoldani. Én ilyen Jolly Joker vagyok. Ne kerüljön a színház olyan bajba, hogy én játsszam el Melindát. De ha olyan bajba kerül, akkor megpróbálkozom azzal is.”

Őze Lajosról a pályatársak szavaival:

Berek Kati: „Tündökletes humorú ember volt, de mindig érződött rajta, hogy a vidámsága keserűséget takar. Akárcsak a nagy bohócok, akiken mindig nevet a néző, de közben érzi: csak egy hajszál választja el a sírástól.”

Bessenyei Ferenc: „Akkor is a testébe költözött romboló erőkkel foglalkozott legbelül, amikor látszólag nem hederített rájuk. Kétféle harcmodorral küzdött fölváltva ellenük. Hol megpróbálta pozitív cél szolgálatába állítani a halálfélelem fölszabadította óriási energiákat (de ez nem ment szorongásoldó narkotikum nélkül), hol megkísérelte követni az orvosi javallatokat (de az alacsony fordulatszámon vánszorgó, józan élet bénító időfecsérlésnek tűnt számára). Maradt a felfokozott teljesítményhajsza, az önpusztító maximalizmus, a tudatos önkizsákmányolás – a tökéletes produkció érdekében.”

Cserhalmi György: „A színészet, szerintem, az ember génjeibe van kódolva – és Lajos túlkódolt színész volt. Őrületes színész! Nagyon nehéz volt labdába rúgni mellette. Az ilyen emberekre mondják, hogy elszívják mások elől a levegőt. Pedig nem akarják.”

Pápai Erzsi: „Úgy ült vagy állt és nézett bennünket komótosan, mint aki egy másik planétán jár gondolatban – aztán megszólalt és fején találta a szöveg. Sose mertük őt kérdezni, mert tudtuk, olyan csavaros agya van, hogy a végén mi maradunk szégyenben.”

(fotó: skoffelza.postr.hu, forrás: szinhaz.hu)