Őze Lajos Szentesen született 1935. április 27-én. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, és uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Őze szülei válása után, tízévesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. Beszédhibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, magányos gyerekként az olvasásba menekült.

A növénytermesztő szakmunkásképzőben szerencséjére egy nagyszerű tanárral találkozott, aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki. A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait – olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Bejutott a Színművészeti Főiskolára, ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt Őze tehetségére és délutánonként órákig foglalkozott vele külön. Szakmai gyakorlatát a Nemzeti Színházban folytatta, ahol Major Tamás igazgató marasztalta, szerződtette volna, de ő ragaszkodott a vidéki tanulóévekhez.

A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte 1956-ban. Kollégái már akkor Lajos bátyámnak, Lajos bácsinak szólították, talán mert komolyabbnak, fáradtabbnak nézett ki életkoránál. 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett és haláláig hűséges maradt az ország első színházához. Még zömmel mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni. Átlagos termetű és külsejű volt, de mindig rá kellett figyelni, amikor belépett a színpadra. Intenzíven volt jelen minden szituációban, még néma ottléte is hangsúlyos volt. Klasszikus és mai darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg.

Az 1960-as évek végére beérett, nagy művész lett. Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, továbbá a Csongor és Tündében, A szecsuáni jólélekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók – Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Sánta Ferenc, Örkény István – műveinek színpadi sikeréhez.

Filmen már főiskolás korában szerepelt (Egy pikoló világos), ezt számos karakter- és főszerep követte. Kiemelkedőt alakított a magyar filmtörténet két korszakos alkotásában: Bacsó Péter 1969-es A tanú című szatírájában Virág elvtársat, majd 1976-ban Fábri Zoltán Az ötödik pecsétjében Gyuricza órást formálta meg. Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének egyik szerepét, a forgatási időszak alatt halt meg.

(fotó: skoffelza.postr.hu, forrás: szinhaz.hu)