Jump to content

Megdöntötték az élő hangjáték világrekordját

2014. 08. 16. 16:14

Az élő hangjáték világrekordját döntötte meg Berlinben a Die drei ??? (A három kérdőjel) című hangjátéksorozat: húszezer néző előtt adták elő a hétvégén.

A hangjáték szereplői, Oliver Rohrbeck, Jens Wawrczek és Andreas Fröhlich saját 2010-es rekordjukat döntötték meg a Waldbühne szabadtéri színpadon: akkor 15 ezer ember alkotta a közönséget.

A szombat esti előadáson a közönség felállva ünnepelte a három, ötven év körüli főszereplőt, akik szmokingban álltak a mikrofonok előtt. A szereplők azonban nemcsak a hangjukat kölcsönözték a figuráknak, hanem olykor színészileg is megjelenítették Yamada, az őrült tudós kalandjait, például pantomimszerű játékkal vagy egy helyben futva. A beszélők mellett zenészek és zajkeltők is részt vettek az előadáson, ez utóbbiak lépések vagy csukódó ajtók neszét kreálták.

Az este egyik csúcspontjaként Rohrbeck, Wawrczek és Fröhlich saját, 1980-as tinédzser hangjukkal találkoztak. Ez első epizódjaik egyikéből származó dialógust visszhangként hallhatta a publikum. Eredetileg a rekorddöntő fellépés lett volna a trió aktuális turnéjának záróeseménye, a szervezők azonban bejelentették, hogy további tizenegy helyszínnel meghosszabbítják a körutat.

A Die drei ??? hangjátékait 1979 óta hallhatja a közönség. Debütálása óta 170 epizód készült el, mind az eredeti szereposztás szerint. A három kérdőjel a világ legsikeresebb hangjátéksorozata, amely egy eredetileg Amerikából származó, majd több nyelvre lefordított ifjúsági könyvsorozat volt. Miután az Egyesült Államokban felfüggesztették a forgalmazását, 1993-ban Németországban folytatódott a három detektív kalandjairól szóló történet, amelyet ráadásul német nyelvterületen sikeresen átültettek hangjátékra is.

(fotó: htbackdrops.org, forrás: szinhaz.hu)