Talán ez volt az a képessége, ami miatt az irodalmat a mai napig, halála után 76 évvel is tudja népszerűsíteni. Könyvei, történetei és versei olyanok, mint a legkiválóbb házalóügynök, aki ha akarjuk, ha nem, eléri, hogy látogatása után beengedjük életünkbe a hirdetett terméket, esetünkben az irodalmat. Vannak, akik szórakozásból olvasnak, és vannak, akik műveltségüket akarják olvasmányaikkal gyarapítani; de én a harmadik olvasóra gondolok, arra, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer – csak ez az igazi olvasó.

Ezt írta Szerb Antal A világirodalom történetében. Nyelve, nyelvezete, amivel alkotott, a globálisan értelmezhető szeretet és humor készleteivel rendelkezett. Nem tudott nem szerelemről írni, ez az érzés dominált minden témájában. A tudomány, az irodalom, az építészet, a történelem, a nyelv, az ember szeretete adta kiindulási alapját, ambícióját.

Szerb Antal 1901. május 1-én született Budapesten. A budapesti Piarista Gimnáziumba járt, ahol többek között egyik tanára, Sík Sándor hatására kezdett írni. Pályája elején leginkább verseket, amiket a Nyugatban publikáltak, utána evezett az irodalom vizeire, majd ezt egészítette ki regényeivel és novelláival. A toronyőr című verse így kezdődik, 1921-ben jelent meg a Nyugatban:

Utolsó éber végső éjszakákon,
magas sötétből városnéző,
íme, toronyőr a nevem,
és fás korláton hajlok által.

1930-ban az Erdélyi Helikon pályázatára megírta a Magyar irodalomtörténet című művét, ami az egyik legtöbbször emlegetett írása az irodalmi pályára tévedők között, karöltve a tíz évre rá kiadott A világirodalom története című alkotásával.

Szerb Antal reménytelenül szerelmes volt Lakner Klárába, ám végül annak húgát, Lakner Améliát vette feleségül, akivel pár évre rá elváltak, majd újra összeházasodtak, hogy aztán végleg szétmenjenek. Aztán Szerb Antal beleszeretett Bálint Klárába, akivel 1938-ban összekötötték életüket.

Sokat utazott, világlátott és több nyelvet beszélő figura volt, aki mindig nyitott maradt és kíváncsi. Egyik angliai tanulmányútjának eredményeképp írta meg az 1934-ben kiadott A Pendragon legenda című regényét. A könyv egyszerre egy misztikus történet, kultúrtörténeti kaland és izgalmas krimi, ami néha saját maga paródiájának tűnhet. Szerb Antal humora és intelligenciája minden mondatát átjárja: A filozófia nagyon meg szokott nyugtatni, attól alszom el a leghamarább. Talán mert tudatom az unalom elől az álomba menekül.

Rengeteg magyar itt hallott először a mindig mosolygós axolotl állatkáról és a rózsakeresztesekről, akik, akárcsak a szabadkőművesek, titokban összejönnek, és senki sem tudja, hogy mit csinálnak. A regényből egyébként 1974-ben film is készült Latinovits Zoltán és Darvas Iván főszereplésével.