Minek köszönhető a pozitív fogadtatás és elismerés? Mennyiben más gyerekeknek írni, mint felnőtteknek? Ezekről beszélgettünk Kollár Árpáddal, akinek a kötete is tele van kérdésekkel: hová tűnik a tavasz, amikor márciusban havazik, és mi lesz a hóval, ha mi már nem leszünk?

Kollár Árpád verseskötete, amely a Csimota Könyvkiadónál jelent meg, felkerült a 2016-os IBBY Honour List-re a világ legjobb gyerekkönyvei közé. „Jólesik, hogy értékeli a szakma azokat a szempontokat, amelyek mentén megírtam a verseket” – mondja a szerző, aki szerint a magyar gyerekvers hagyománya – múltja és jelene is – nagyon erős, a környező országokban azonban kevésbé jelentős a gyerekvers-irodalom, gyakran nem fogy annyira a boltokban, ezért is fontos, hogy magyar gyerekverskötet felkerülhetett a listára.

A könyv az átlagosnál bátrabban nyúl olyan témákhoz, hangulatokhoz, gyerekekkel kapcsolatos mindennapi élethelyzetekhez, amelyek más gyerekversekben ritkábban kerülnek elő. Határozottan kérdez rá a gyerekek világára, idézi meg annak hangulatait a kíváncsiságtól kezdve a szomorúságon át a játékosságig. A szerző arra törekedett, hogy szóhasználatában, tematikájában és költészeti eszköztárában is felfrissítse a gyerekverseket.

Bár a rím, ritmus és játékosság ezekben a szövegekben is jelen van, kevésbé domborodik ki. „Inkább a gyermek hétköznapjainak apróságai, érzései, hangulatai hangsúlyosak, amelyekbe becsempésztem valamit a kortárs felnőtt irodalom nyelvezetéből és eszköztárából. Már ha van ilyen különbségtétel egyáltalán” – jegyzi meg a szerző, hozzátéve, hogy nincs is olyan nagy szakadék a jó gyerekirodalom és jó felnőttirodalom között, mint ahogy sokan gondolják. „Néha felolvasok felnőtt verseket is a gyerekeimnek, és bár mást jelentenek számukra, mint például nekem, mégis tudnak velük mit kezdeni. A gyerekeket persze más dolgok érdekelnek, másmilyen nyelven kell hozzájuk szólni, de nekik is vannak érzéseik, gondolataik, tapasztalataik és kérdéseik, melyek nem is különböznek annyira a felnőttekétől. Illetve a felnőtt is volt egyszer gyerek. AMilyen madár olvasói között is számos fiatal felnőtt olvasó van, akiktől több visszajelzést is kaptam már, hogy számukra is sokat jelentenek ezek a versek.”

A Milyen madár fel is kínál az olvasóknak komolyabb, „felnőttesebb” verseket, különösen a kötet végén. „A gyerekek sokkal többet megértenek ezekből, mint ahogy azt mi elsőre gondolnánk, bátran lehet velük beszélgetni komolyabb témákról is.”

Ezért lehetséges, hogy a kötetben előkerül a kérdés: mi lesz belőlem? Mi lesz a világgal, ha én már nem leszek? „Nem tudtam megkerülni ezt a kérdést, mert a saját gyerekim is feltették azt nekem. Van olyan életszakasz a kicsik életében, amikor erősen felmerül bennük ez a kérdés, és ha nem is tudunk megnyugtató válaszokat adni, nem kell megkerülni, érdemes őszintén beszélgethetünk velük.”

A kérdésekből amúgy is számtalan van a kötetben. Mi lehet a csillagok mögötti más csillagok mögött? Miért nem folyik ki a csőből a sötét? „A gyerekeim állandóan kérdeznek. A könyv egy részében ezért azt az életszakaszt próbáltam felidézni, amikor megismerjük a világot, és ez hihetetlenül izgalmas. Minden furcsa, minden új. Mindennek próbálunk értelmet tulajdonítani, pedig a világban nincs mindennek értelme. De mi igyekszünk a látottakat egy sajátos rendszerben elhelyezni. Ezért van ennyi kérdés a kötetben. Meg azért is, mert sokszor nem ismerjük a válaszokat, és a válaszoknál gyakran fontosabb, hogy a kérdések mentén elinduljon a gyerekben a játékos, felfedező gondolkodás.”

„Ilyen intenzív alkotói időszakom még nem volt korábban, mint amikor ezt a kötetet írtam. Ennyire tudatosan nem gondolkodtam még el költészetről, gyerekekről, világról. Valóban nekem is fel kellett mérnem, hogy mi az, ami a gyereknek való, milyen szavakkal, versekkel lehet eljutni hozzájuk. Sokat figyeltem a gyerekeimet, és gondolkodtam arról, milyen volt a gyerekkorom, mit szerettem, mitől féltem. Próbáltam hangulatokat felidézni a gyerekkoromból, sokszor ezekből a hangulatokból építkeztem. Elkezdett érdekelni, milyen a jó és a rossz gyerekvers, milyet írnék, milyet nem írnék. Tudtam, nem szeretnék csak a poénra kihegyezett formaverset írni, melyik hagyományt nem szeretném követni. Weöres Sándor azért benne van a kötetben, de szeretem Kovács András Ferenc műveit is, az alkotás időszakában pedig sokszor hallgattam Domonkos István megzenésített verseit, mert a hangulatuk sokat segítettek írás közben” – meséli Kollár Árpád.

A szövegek mellett a kötet illusztrációi is nagyon erősek, amelyeket Nagy Norbert készített. „Szépen összefogja az illusztráció a kötet többszólamúságát. Játékos, nagyon komoly anyag, amely tényleg hozzájárul a versek értelmezéséhez. A szabadság érződik rajta, van olyan kép, amely nem is szerepel sehogy a szövegben, mégis borzasztóan jól illik hozzá. A kötet hangulatát, lelkületét, és játosságát ugyanis nagyon elkapta az illusztrátor, a gyerekek is szeretik a merész képeket.” Arra azonban, hogy miért szerepelnek főleg nyulak a rajzokon, nincs válasz. De talán nem is a válasz a fontos, hanem a kérdés, amelyből számtalan fogalmazódik meg a gyermek és felnőtt olvasóban, ha kézbe veszi a kötetet.