Csütörtökön kezdődik a Balatoni Hal- és Borünnep
Csütörtökön kezdődik a Balatoni Hal- és Borünnep, a négynapos rendezvényre borvásárral, halkóstolóval, koncertekkel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a programban részt vevő négy Balaton-parti településre.
A balatonfüredi Tagore sétányon a ”magyar tenger” halai és borai mellett a szekszárdi borvidék nedűit is meg lehet majd kóstolni, miközben a Lánchíd Rádió élőben sugároz a város megújult sétányáról. Az érdeklődők találkozhatnak a Heti Válasz munkatársaival is, valamint bemutatkozik a Magyar Konyha című folyóirat balatoni gasztrokalauza.
A fesztiválon ingyenes koncertet ad majd a Csopak Demizson Allstars Orchestra, a Muzsikás együttes és barátai, és a szerb Trio Balkan Strings, lesz sárkányhajó roadshow, és közös koccintásra várnak mindenkit a magyar bor- és pezsgő napja alkalmából, szombaton – fejtette ki Cserép László.
Csopakon horgász- és halászléfőző versenyekkel, Paloznakon kézműves foglalkozásokkal és halétel-főző versennyel, Tihanyban színes vásárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szóló ingyenes belépéssel valamint folklór műsorokkal várják a vendégeket – fűzte hozzá.
A rendezvény Kristóf Attila, a közelmúltban elhunyt újságíró ötlete nyomán született azzal a céllal, hogy a balatoni halakra, a környékbeli vendéglátókra, és a kis családi pincékre hívja fel a figyelmet, az idei programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök lesz – közölte a kulturális osztályvezető.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:somogyma.hu)