Jump to content

Nő a DeGeneres-botrány

2020. 08. 24. 10:39

Hetek óta tart a botrány Amerika egyik legnépszerűbb tévése körül, és most már fejek hullanak miatta, három vezető producernek is távoznia kellett azon vádak miatt, amik a stábot, pontosabban a vezetőket érték. Hétfőn Ellen DeGeneres videóhívásban jelentkezett be, és ekkor közölték a többiekkel, hogy megválnak Ed Glavintől, Kevin Lemantól és Jonathan Normantól, írja a Variety. 

 

Ellen DeGeneres állítólag a könnyeivel küzdött, amikor a több mint 200 stábtaghoz beszélt, elismerte, hogy ő sem tökéletes, és azt is, hogy miközben a vezetőség igyekezett ügyelni arra, hogy olajozott gépezetként működjön a műsorkészítés, néha elfeledkeztek arról, hogy emberekkel dolgoznak, és hogy igazán szívszorító volt számára szembesülni azzal, hogy mások mit gondolnak a munkakörnyezetről. 

Az, hogy Ed Glavin, Kevin Leman és Jonathan Norman távozik majd, azóta lógott a levegőben, hogy a Buzzfeed július végén megírta, hogyan bántak az alkalmazottakkal, milyen mérgező volt a munkahelyi légkör. Az ügyben belső vizsgálat is indult, és a HR-osztályról kijelöltek egy embert, aki csak a kollégáktól érkező panaszokkal foglalkozik. 

A Warner Bros. szóvivője ugyan megerősítette, hogy a három vezetőproducertől megváltak, de a vizsgálatról, illetve annak részleteiről nem ejtettek szót.  A Variety információi szerint Ellen DeGeneres és a producer nem válaszolt a stábtagok kérdéseire, de a műsorvezető azt állítja, lesznek majd kiscsoportos elbeszélgetések, ha elmúlik a járványveszély. 

A produceri csapat ezzel a döntéssel majdnem a felére csökkent, Ellen DeGeneres mellett Mary Connelly, Andy Lassner és Derek Westervelt marad ebben a pozícióban, ők mindhárman a show 2003-as indulása óta tagjai a csapatnak. 

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)