Jump to content

Ő lesz az új Batman

2019. 05. 31. 10:24

Hivatalos lett a korábbi értesülés, Robert Pattinson fogja játszani a következő Denevérembert abban a filmben, amit Matt Reeves (A majmok bolygója) rendez, és a tervek szerint 2021. június 25-én érkezik majd a mozikba.

Pattinson mellett Nicholas Hoult (X-Men: Eljövendő múlt napjai, Tolkien) volt a nagy esélyes, de a Variety szerint a Warner végül Pattinson mellett döntött.

A forgatás idén nyáron kezdődhet.

Pattinson ezzel olyan színészek nyomdokaiba lép, mint Adam West, Michael Keaton, Val Kilmer, George Clooney, Christian Bale és Ben Affleck. Sokáig úgy volt, hogy Affleck lesz az egyelőre The Batman címen futó film főszereplője, forgatókönyvírója, és rendezője is, de végül minden minőségében kiszállt a projektből, miután két filmben (Batman Superman ellen, Az Igazság Ligája) eljátszotta Bruce Wayne-t és az ő alteregóját.

A Deadline úgy tudja, hogy a film arról a korszakról fog szólni, amikor Bruce Wayne-ből hős lesz, ezért kerestek olyan színészt, aki a harmincas éveit tapossa. Pattinson egy ideje nagyon jó kritikákat kap színészként, nemrég mutatták be Cannes-ban a The Lighthouse című filmet, amiben Willem Dafoe mellett játssza egy világítótorony őrét, illetve nemsokára érkezik a magyar mozikba a Csillagokon túl című sci-fi, amiért szintén több dicséretet is kapott.

Idén nyáron érkezik a Joker című film, ami Batman legismertebb ellenfelének keletkezését meséli el, a főszerepben Joaquin Phoenixszel.

(Forrás: forbes.hu / fotó: pixabay.com)