Jump to content

Bejött a magyaroknak az új Harry Potter film

2018. 11. 20. 10:30

K Rowling varázsló univerzumának sikerült végül megtörnie a Bohém Rapszódia uralkodását a magyar mozis bevételi listán. 

A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint a Legendás állatok sorozat második részének 106 ezer nézője volt a hétvégén, amivel magabiztosan sikerült megszereznie az első helyet. A hét többi új filmje nem szerepelt ilyen fényesen, de sem A belleville-i zsaru, sem a Ruben Brandt, a gyűjtő bevételei nem adnak okot igazán komoly panaszra.

A magyar közönség az első részét is nagyon szerette a Legendás állatok sorozatnak, azt moziban több, mint 300 ezer ember látta, így nem meglepő az erős nyitóhétvége, amely során 106 ezeren ültek be, hogy megtudják mit követett el Grindelwald. Az előjátszásokkal együtt már 114 ezernél jár az Eddie Redmayne főszereplésével készült film. Kérdéses lehet viszont a közönség reakciója, mert az első többnyire pozitív kritikái után a Grindelwald bűntetteiről több helyen kifejezetten negatív véleménnyel voltak az újságírók. 

A korábbi hetekben bemutatott magyar filmek iránt egyelőre csökken az érdeklődés, az X – A rendszerből törölve harmadik hete fut, most 42 százalékkal kevesebb jegyet adtak el rá, összesen 31 ezer nézőnél tart. Közben a Nyitvának hamarosan meglesz az ötvenezredik nézője, a bemutató harmadik hetében, amivel megerősíti jelenlegi pozícióját, mint az év második legnépszerűbb magyar filmje. A Cannes-ban díjnyertes Egy nap iránt komolyabban visszaesett az érdeklődés, ez a második hete a mozikban és 65 százalékkal kevesebb jegyet adtak el rá, ami az átlagosnál kicsit erősebb csökkenésnek számít és nem jó előjel a jövőre.
 
A Bohém rapszódia már harmadik hete megy a mozikban, már a 200.000 ezer nézőn is bőven túl van, de a Queen-film továbbra is izgalomban tartja a magyarokat. A hétvégén újabb 60 ezer nézője volt, ez mindössze 24 százalékos visszaesés a legutóbbi hétvégéhez képest, ami kiemelkedően jónak számít. Már most ez a 8. legnépszerűbb film az idén, és valószínűleg még bőven feljebb jut a listán az elkövetkező hetekben. Az első helyen jelenleg a Mamma Mia folytatása található 574 ezer nézővel. 

A belleville-i zsarut 10.281 ember nézte meg a hétvégén, amivel sikerült megszereznie a harmadik helyett. Ez elsősorban a gyenge konkurencia miatt jött össze, erősebb hetekben a legjobb ötbe sem lehet 10 ezer nézővel bekerülni. Most viszont a két kiemelkedő film mellett ez a francia vígjáték tudott a legjobban érvényesülni. 

 

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)